Komoly Judit

A Holokauszt oktatásáról

Az előítéletek ellen küzdeni csak feltáró, meggyőző beszélgetésekkel, és ezt csak a valós, hiteles történelmi tények bemutatásával lehet folytatni. Én ma úgy látom, hogy a szocializmus évei során ez teljesen elmaradt. Úthengerrel taposták el az emberek előítéleteit. A holokausztról, arról, hogy valaki milyen vallású nem illett nyilvánosan beszélni.

Varga Béla

Egy holokauszt túlélő a jövő nemzedékéhez

14 éves voltam a vészkorszak idején és talán koraérett gyerekként már akkor gondoltam arra, hogy az átéltekről nyomot hagyjak az utókornak. Naplóírásba kezdtem és gyűjtöttem az eredeti dokumentumokat erről a szörnyű időszakról.

Szécsi József

Egy lehetséges holokausztoktatási koncepció felé

A holokauszt kérdéskörével intenzíven a keresztény-zsidó párbeszéd keretei között találkoztam, két általam alapított szervezetben, először a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság Hebraisztikai-Judaisztikai Munkacsoportjában (1988-1991), majd a Keresztény-Zsidó Társaságban (1991-).

Kiss Endre

Gondolatok a Holokauszt oktatásáról

A zsidóság történetének érdemileg szinte teljes összefüggés-rendszerében bele kellene kerülnie elviekben a Holokauszt oktatásába, ebben a pillanatban tekintet nélkül e tematika lehetséges tantárgyi és egyéb szervezeti megjelenítésére.

Mátrai Zsuzsa

„Helga dilemmája”

Lássuk akkor a témánkhoz illeszkedő mélységtanulmány konkrét példáját, a „Helga dilemmáját”, mely a Holocaust előzményeként jelent meg két amerikai történelemtankönyv-sorozathoz is kapcsolódva a nácizmus témakörének tanításában..

Szigeti Jenő  z’l

Hozzászólás

Magyarországon a zsidóság mindig kisebbség volt. A kisebbség egy többségi kultúrában csak úgy tud megmaradni, ha minőség lesz. Olyan pontokon illeszkedik a többség kultúrájához, ahol hiányok vannak. Ezt a magyarországi zsidóság elmúlt két évszázados léte jól igazolja. A minőség a kultúrában irigyeket termel.

Szerkesztőség: Dr. Kiss Endre,
Dr. Haraszti György, z'l     Kocsis Péter

ÍRJON NEKÜK!

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT