Komoly Judit     

A Holokauszt oktatásáról

Hozzászólás a Holokauszt oktatásáról című műhelykonferenciához (OR-ZSE, Budapest, 2015. november 5.)

2025.01.09.

 

Itt állok….

A Holokauszt túlélője vagyok.

A Holokauszt alapvetően határozta meg, hogy az lettem ami vagyok.

Gyerekként éltem meg;

- az életterünket folyamatosan szűkítő magyar rendelkezéseket,

- a tanítónőm antiszemitizmusát,

- néhány gyerektársam csúfolódását,

- az édesanyám deportálását és elpusztítását Dachauban,

- a bujkálást apámmal Budapesten,

- apám depresszióját, korai halálát, amelynek egyik fő oka volt, hogy nem sikerült anyámat megmentenie.

Sok értékes, kitűnő előadás hangzott ma itt el, én néhány csak néhány gondolattal szeretném kiegészíteni.

Nekem hiányzott II. János Pál pápa fontos kijelentése: „Az antiszemita nem lehet igaz keresztény, mert Jézus is zsidó volt!”

Kevés szó esett az előítéletről, pedig a Holokauszt oktatása során ezzel kell megküzdeni és ennek a gyökerei mélyek!

G. Allport szerint az előítélet, idézem:

"Kedvező vagy kedvezőtlen érzés egy személy vagy dolog vonatkozásában, mely megelőzi a tényleges tapasztalatot, illetve nem azon alapul."

Egyébként úgy véli, hogy az etnikai előítéletek többnyire negatív érzelmet tartalmaznak.

Az előítéletek ellen küzdeni csak feltáró, meggyőző beszélgetésekkel, és ezt csak a valós, hiteles történelmi tények bemutatásával lehet folytatni.

Én ma úgy látom, hogy a szocializmus évei során ez teljesen elmaradt.

Úthengerrel taposták el az emberek előítéleteit.

A holokausztról, arról, hogy valaki milyen vallású nem illett nyilvánosan beszélni.

Bevallom: serdülőként én is szívesen hittem, hogy többet ez már sohasem fog érdekelni senkit sem többé.

A csalódás keserű volt…

A letaposott gyökerek nem pusztultak el és a csúf növényzet kivirágzott!

Tudjuk: az autokrácia, egyes társadalmi rétegek gyors meggazdagodása, a szegénység növekedése frusztrációt termel a növekvő, lemaradó társadalmi rétegekben. Az agresszió - frusztráció - bűnbak összefüggéseit a szociálpszichológiából azt gondolom, hogy jól ismerjük.

Tehát mostanában is fokozódó szükség van a bűnbakra a frusztráció  csökkentésének céljából és erre a célra az antiszemitizmus a rasszizmus évszázadokon át igen jó eszköznek bizonyult.

A holokauszt okos, átgondolt, életkorokra tervezett oktatása fontos eszközzé válhat!

Azt gondolom, hogy itt mindenképpen az interakciós módszerrel kell dolgoznunk.

Tudni kell ugyanis, hogy akit tanítani szeretnénk, mit tud a holokausztról és van e egyáltalán fogalma a történelmi folyamatokról és tényekről.

Természetesen a tankönyvekben hitelesen kell írni erről.

Ám kevesebb szó esik arról, hogy az oktatásnak kérdésekkel kell kezdődnie és adekvát válaszokkal kell folytatódnia.

Az interakcióknak mindig a tanulók/ hallgatók előítéleteinek ismeretéből kell kiindulnia.

A holokausztoktatás nem válhat bemagolandó leckévé!

Például én megkérdezném, mint a hozzánk felvételizőktől nem is egyszer:

Tudja-e, hogy hol van Európa legnagyobb temetője? Ritkán nevezik meg Auswitzot…

Az alsó tagozatban pedig Móra Ferenc gyönyörű novelláját beszélném meg a gyerekekkel.

A Vadember és családja történetében tanítja meg az író az unokáját arra, hogy ne bántsa a zsidókat, amikor az mérgében zsidózni kezd.

Elmeséli a kisfiúnak, hogy zsidó vallású emberek mennyi jót tettek vele.

A gyerek csöndben hallgatja a történetet. Nem válaszol.

Később este legkedvesebb állatkáját egy Náci nevű sündisznót fektet le aludni ezekkel a szavakkal:

"Jóéjszakát, édes kis Nácikám, zsidókám."

Hát valahogy így!