Szigeti Jenő  ^z'l  

Hozzászólás

"A HOLKOAUSZT OKTATÁSÁRÓL" konferencián

(OR-ZSE, Budapest, 2015. november 5.)

2024.12.07.

Minden történeti eseménynek három megközelítési módja lehet. Az első az eseménytörténeti, ami azt veszi számba, hogy mi történt. A tényeket regisztrálja és a történések logikai összefüggését vizsgálja objektív tudományos módszerekkel. A második megközelítési mód az eszmetörténeti, ami azokat az elvi, ideológiai szempontokat regisztrálja, ami az eseményeket elindították, mozgatták, amelyek az események kialakulásához vezettek. De a harmadik megközelítési mód is fontos, a mentalitástörténeti, ami azt vizsgálja, hogy azok az ideológiák és események, amelyek esetünkben a holokauszthoz vezettek, hogyan függnek össze az emberek gondolkodásában meglévő sztereotipiákkal. Egyszerűbben szólva, milyen előítéletek tették lehetővé a holokauszt ideológiájának kialakulását és szörnyű történéseit. Véleményem szerint nemcsak a holokauszt eseményeiről, és embertelen ideológiájáról kell tanítani, hanem arról is, hogy milyen volt ennek az ideológiának és eseménysornak az emberi fogadtatása.

Az előítéletek ellen információval, oktatással, neveléssel lehet küzdeni, mivel az előítéletek ismerethiányból táplálkoznak. A nevelésnek van egy direkt és egy indirekt formája. Nem elég azt megtanítani, hogy a holokauszt hogyan történt és mi is volt az valójában, az sem elég, hogy az ideológiájának embertelenségére rámutassunk. Az oktatásnak arra kell irányulnia, hogy mindenféle előítéletet feloldjunk. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha tudatosítjuk: az antiszemitizmus és a holokauszt tagadás, az ismerethiányos történeti tudat a magyar és az európai társadalmi fejlődés genetikus hibájában gyökerezik. Ebben, mint tudjuk felelősség terheli a keresztény teológiát. A keresztény zsidó kapcsolatok rendezetlensége végigkísérte az egész európai történelmet. Erről legutóbb Gábor György készített kiváló tanulmányt, de hibás lenne azt állítani, hogy a mai antiszemitizmus csupán keresztény gyökerű.

Az oktatásban tudatosítani kellene, hogy a magyar kultúra az őshaza óta felvevő jellegű, a különböző kultúrák metszéspontjában élt mindig. Ebben van az ereje és jellegzetessége. Ezért tudott fennmaradni a népek országútján, a Kárpát-medencében. Ezért kultúránk számos zsidó hatást hordoz, mint ahogyan a honfoglalás kora óta tartó együttélésünk a zsidó kultúrát is színezte. Ezt a kölcsönös hatást jó volna tudatosítani. Tanítani kellene arról, hogy a magyar kultúrába hogyan illeszkedik bele a zsidó kultúra.

Magyarországon a zsidóság mindig kisebbség volt. A kisebbség egy többségi kultúrában csak úgy tud megmaradni, ha minőség lesz. Olyan pontokon illeszkedik a többség kultúrájához, ahol hiányok vannak. Ezt a magyarországi zsidóság elmúlt két évszázados léte jól igazolja. A minőség a kultúrában irigyeket termel. A kisebbség jobb teljesítménye bűnbakokká teszi a többség előtt a jól teljesítőket. A magyar társadalmi fejlődés alapvető problémája a polgárság kialakulása volt. A kisnemesből nem polgár, hanem dzsentri lett. A társadalmi fejlődéshez szükséges polgárság helyét a németség és a zsidóság foglalta el döntő módon. A szabálytalan polgári fejlős miatt a magyarországi zsidóság kitörési pontja az ipar és kereskedelem mellett az értelmiségi pályák voltak. Ezeken a területeken számarányon felül jelentkeztek zsidó értelmiségiek. A kisebbségben élő magyarság esetében ugyanezek a társadalmi szindrómák jelentkeznek. Az erdélyi magyarok esetben is jól regisztrálható ez a szindróma. Ennek a tudatosítása fontos lenne az oktatásban.

Nem elég az előítéleteket elítélni, de kialakulásának okára is oktatni kell az utánunk jövő generációkat. A holokauszt nemcsak a zsidóság tragédiája, hanem a magyar társadalmi fejlődés zsákutcája is. Ha az előítéletek kialakulásának okát nem tárjuk fel, akkor más körülmények, más összefüggések mentén újratermelődik, és ez veszélyezteti a társadalom létét. A holokauszt egyetemes probléma. Ezért nem kezelhető marginális kérdésként az oktatásban és a társadalmi közgondolkodásban. Nem csupán a zsidóság ügye, hanem a társadalom minden rétegének közös problémája. Ezért az oktatásban központi hely illeti a holokauszt példáján ennek az egész kérdéskörnek a tárgyalását.