RESTANCIA
független zsidó tudományos folyóirat

PSZICHOLÓGIA

Otto Gross  

A kulturális krízis legyőzéséről

2022.03.27.

 

Az alábbiakban (egy kicsit megkésve) válaszolok arra a bírálatra, amellyel Landauer az ő Sozialist-jában a pszichoanalízist és személyemet illette. Ezt annak idején kénytelen voltam válasz nélkül hagyni, mivel Gustav Landauer úr megtagadta lapjában írásom publikálását. A támadással most csak szakmai tekintetben szeretnék foglalkozni. Ami személyes vonatkozásait illeti, csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy Landauer úr becstelenül elferdítette az igazságot.

 
 
Franz Josef Johannes Konrad Jung
 

Hadd említsem itt meg, hogy júniustól Franz Junggal együtt egy pszichoanalízist népszerűsítő folyóiratot szándékozom kiadni.

A tudattalan pszichológiája a forradalom filozófiája. Arra hivatott, hogy az emberi lélekben zajló lázadás fermentuma legyen, hogy felszabadítsa a saját tudattalanja által megbéklyózott individuumot. Arra hivatott, hogy belsőleg képessé tegyen a szabadságra, és a forradalom előkészítője legyen.

 

 
Sigmund-Freud

Minden érték radikális átértékelését - e napjainkban kezdődő, de csak a jövőben kiteljesedő folyamatot - két nagy gondolkodónk idézte elő: Nietzsche azzal, hogy feltárta a lelki élet mélységeit, és S. Freud az úgynevezett pszichoanalitikus technika felfedezésével. E gyakorlati módszer először teszi hozzáférhetővé a tudattalant az empirikus megismerés számára, ami annyit jelent, hogy lehetségessé vált számunkra önmagunk megismerése. Ezzel megszületett egy új etika, amely arra szólít fel minket, hogy önmagunkat és embertársainkat illetően tényleges tudás birtokába jussunk.

Ennek az újfajta etikai követelménynek abban áll lenyűgöző ereje, hogy a lényeges, leginkább tudásra érdemes dolgokról - létünkről, belső életünkről, rólunk, emberekről - eddig mit sem tudtunk, még arra sem voltunk képesek, hogy kérdezzünk. Amit most alkalmunk nyílik megtudni, az az, hogy közülünk minden ember csak tört részét ismeri sajátjaként annak, amit lelki személyisége összességében magában foglal.

Kivétel nélkül minden emberi lélekben szétesett az összfunkció és a tudat egysége, levált a tudat számára irányíthatatlan és ellenőrizhetetlen tudattalan, amely rejtve marad az önmegfigyelő tevékenység előtt.

 
Carl-Wernicke

Feltételeznem kell, hogy az olvasóközönség számára már ismeretesek a freudi módszer alapjai és jelentősebb vívmányai. A lelki élet célszerűtlenségeit és fogyatékosságait Freud óta olyan belső élmények következményeként fogjuk fel, amelyek nagyfokú konfliktust gerjesztő affektustartalmuknál fogva feloldhatatlannak tűntek, ezért - mindenekelőtt a kora gyermekkorban - kikapcsolódtak az éntudatos belső élet kontinuitásából. E kiszorult tudattartalmak ezután kontraszt motívumokként továbbra is hatékonyak maradnak és a tudattalanból megfékezhetetlenül fejtik ki kártékony hatásukat. Úgy vélem, hogy az elfojtások létrejöttében lényegében nem a szexuális mozzanatoknak, hanem sokkal inkább a belső konfliktusnak jut a döntő szerep - máig időszerű és helytálló, amit Carl Wernicke a konfliktus patogén voltáról írt. A szexualitás végtelen számú belső konfliktus univerzális kiváltó oka lehet, de nem önnön természetéből kifolyólag, hanem egy olyan szexuálmorál tárgyaként, amely ellentétben áll mindazzal, ami értéket képvisel, az emberi akarattal és a valósággal.

Azt kell látnunk, hogy e konfliktusok tulajdonképpeni mivolta egy mindennek a hátterében álló ősokra, a saját és az idegen, vagyis a velünk született egyéni és a szuggesztiós ráhatással ránk kényszerített, Otto Gross: A kulturális krzis legyőzéséről belénk nevelt tartalmak konfliktusára vezethető vissza. Az individualitásnak és a belsővé tett autoritásnak ez a konfliktusa - ma sokkal inkább, mint valaha - a gyermekkor tragikuma.

Annál tragikusabb ez a konfliktus, minél gazdagabb és minél szilárdabban rögzült az egyéniség. Minél intenzívebben és minél korábban lépnek közbe a külső ráhatás ellen bizonyos védekező mechanizmusok, annál inkább kiéleződik, és annál korábban mélyül el a belső konfliktus. Csak azon jellemeket kíméli, akiknek az individualitása olyan gyengén fejlődik ki és oly kevéssé ellenállóképes, hogy az a környezeti szuggesztiók - a nevelés - nyomása alatt valósággal elsorvad és semmivé lesz. Az őket vezérlő motívumok csupán az idegen értékítéletek és viselkedésminták belsővé tett anyagából tevődnek össze. E másodrangú karakterek - látszólag - megőrizhetik egészségüket, vagyis esetükben a lelki totalitásnak, jobban mondva a lélek maradványainak zavartalan együttműködése figyelhető meg. Ellenben mindazon egyének, akik a normalitás fölé emelkedtek, képtelenek a fennálló viszonyok között e megbetegítő konfliktus mellett elmenni és individuális egészségüket elérni, más szóval az egyéniség harmonikus, teljes kifejlődését megvalósítani és adottságaikban rejlő minden lehetőséget kibontakoztatni.

Bármilyen formában nyilvánulnak is meg az ilyen karakterek - akár a törvények és az erkölcs ellen viaskodva, akár átlagon felül pozitívan, vagy magukba roskadva és betegen -, és bárhogy is fogadja őket környezetük - megvetéssel, tisztelettel, vagy akár részvéttel -, nyugtalanítóan különbözőnek érzik őket, és mint ilyet, eddig megpróbálták őket kiközösíteni, kitaszítani. Meg fogják azonban érteni, hogy ma ezek az emberek tekintendők egészségesnek, haladó szellemű harcosnak, akiktől és akiknek a példáján tanulni kell.

Mindezidáig a történelem egyetlen forradalmának sem sikerült kivívnia az egyén szabadságát. A forradalmak sorra elkorcsultak, egy új burzsoázia előfutárává vedlettek, és végül sietve igazodtak az általánosan érvényben lévő normákhoz. Azért buktak el, mert a tegnap forradalmárja magában hordozta az autoritást. Csak most ébredünk rá, hogy a család minden autoritás forrása. Most válik világossá, hogy a szexualitás és a zsarnoki tekintély összefonódása - ahogy az a ma még uralkodó patriarchális családszerkezetben megmutatkozik - minden individualitást láncba ver. A magas kultúrák válságos időszakainak állandó velejárója a házasság, e paraszti intézmény, és a családi kötelékek lazulása fölötti panaszkodás - de ebből az »erkölcstelenedési tendenciából« nem lehetett kihallani az emberiség megváltását követelő életigenlő etikus kiáltást. Minden újra romba dőlt, és az eredendő bűntől - a nő gyermekek miatti rabszolgasorba jutásától - való megszabadulás problémája megoldatlan maradt.

A ma forradalmárja, aki a nemek közötti kapcsolatot a tudattalan pszichológiája segítségével egy szabad, boldogságot ígérő jövőben látja, az erőszak legősibb formája, az apa és az apajog ellen harcol. Az eljövendő forradalom az anyajog forradalma. Nem számít, milyen formában és milyen eszközökkel fog végbe menni.

Friedrich Melinda fordítása


Otto Gross (balról a második) és C. G. Jung, feltehetően 1908-ban

 

 

 

 

FEL