RESTANCIA
független zsidó tudományos folyóirat

PSZICHOLÓGIA

Kiss Endre  

Vihar előtt
1937 – 1946 – 1961 – 2022

2022.05.22.

 

Az 1911-ben született Goda Gábor 1937-ben fejezte be Vihar előtt című kéziratát, ami csak 1946-ban jelenhetett meg először, majd 1961-ben másodszor. Az 1961-es kiadás tartalmazza az 1946-os kiadáshoz írt első Előszót, de feltünteti ajánlás formájában azt is, hogy a kéziratot Surány Erzsébet őrizte meg, akiről az ajánlásban megtudjuk, hogy "a viharban elpusztult".

Egy 26 éves, akkori fogalmak szerint is fiatal író első teljes kézirata volt tehát a Vihar előtt. Miközben a "szöveg" vagy a "kézirat" műfaját némi nehézségek árán meg lehet határozni "regény"-ként, de akár életrajzi "esszé"-ként is, a mű valódi felfogása különlegesen is meghatározhatatlan. Mintha fittyet hányna a meghatározás határtalan nehézségeire, mintha tüntetően mártózna meg a triviálisban, a hétköznapiságban, vagy (ahogy egyszer maga Goda nevezi), a "parányiság" világában.

Látszólag könnyen le lehet leírni, miről szól a szöveg, az író egy "tizenöt-húsz perces sétájá"-nak feldolgozásáról, amelybe egy teljes kor, egy teljes világkép és egy teljes történelmi helyzet ("vihar előtt") egyedülálló leírása sűrűsödik, észrevétlenül is igazolva ezzel Goethe mondását, hogy az irodalom (költészet) valójában sűrítés, amelynek sajátos gél-állapotában azok az új minőségek valójában megszületnek, amelyeket azután olyan nehéz analítikusan ismét "felhigítani", és ezzel mások számára megközelíteni. Nemcsak az idő teljesen konkrét, de a hely is, egy nem túl gyakran megénekelt pesti térség, a Damjanich utca környéke (meg is tudjuk rögtön, hogy más az, ami attól jobbra és más, ami attól balra van), szemben a teljes Városligettel, ami ezek után immár teljes joggal képviselheti a világegyetem (legalábbis a társadalmi kozmosz) teljességét. Mindez, mikroszkópikusan konkrét, ennyi információ birtokában az olvasó már úgy érezheti, hogy lényegében már ismeri a művet, és érdeklődését már azokra a konkrétumokra irányíthatja, amelyek számára újat jelenthetnek.

Goda ezen első műve azonban egész másról szól. A Vihar előtt a társadalmi létről szól, a maga parányi vonásaiban, privát mitológiáiban, önálló és az emberekre zúdított filozófiákban, egy mindenkor másik konkrét történelmi sorsba belekényszerítve. Ez a történelmi sors egyszerre történeti és szociológiai, a korszakok változnak, de a szociológiai keretek sokkal lassabban. Mindebből azonban már lehet sűríteni!

Elias Canetti

Ehhez a koncepcióhoz még hiányzik az író, aki érzékeli az élet mikrovilágát, a privát és előírt mitológiákat és képes reflektálni konkrét történelmi sorsokat (a magáét is beleértve). De ennek az írónak még olyannak is kell lennie, aki ezt a sűrítményt meg is tudja fogalmazni, ellenszenves, de pontos kifejezéssel, "artikulálni" is tudja azt. És ez az író éppen az akkor 26 éves Goda Gábor volt. A huszadik század történetében egy olyan író volt, aki egy ehhez érdemileg hasonló koncepciót valóban meg tudott valósítani, s ez Elias Canetti volt.

Ez a Dichtung, ez az élet- és társadalom-sűrítmény összefoglalóan egy helyen így jelenik meg: "fel kellett tennem, hogy nemcsak az egyén életét irányítja egy titokzatos, örökké új és új szertartásokat követelő és mindig új alakban megjelenő hatalom, mint a néger-halál, hanem az egész emberiség felett is uralkodik, rejtélyes utasításaival és kínzó parancsaival".Vigyázat, ez nem a Vihar előtt általános kor-jellemzése, de teljes élet-értelmezés, saját analízis eredménye, amelynek elképzelhetetlenül miniatűr megfigyelései "a szabadság nélküli élet fullasztó szenvedései"-t összegezik. Goda egészen különös minőségekhez jut el a "parányi" jelenségek megfigyelésében. Azokat az emberi viselkedési formákat figyeli meg, amikor az emberek valójában nem tesznek semmit. Ujjaikat pattogtatják, elhagyott konzervdobozokba rugdalnak, rovarokra taposnak, később más rovarokat mentenek meg.

Cselekvéseikben "nagylelkűség és gyilkolás" keveredik, amelyek talán kényszercselekvéseknek is nevezhetőek lennének, és mindenképpen az Első Világháborúban szétrobbantott civilizáció hordalékai. Hallgatják (a padokon kártyázva) a játék egy a Ligetig lecsúszott filozófusának lényeglátását: "minden játék társadalmi produktum, és mint ilyen, propagálója nemcsak korunk társadalmi berendezkedésének, hanem egyszersmind konzerválója régen letűnt és megbukott társadalmi berendezkedéseknek is." A szétrobbant civilizációban gyökerező cselekvésmódok azonban mégsem csak a múlt maradványai, de a jövőre is utalnak, a politikailag érdemileg semleges, egyszerre szenvedést és erőszakot kifejező motorikából az író azt a kérdést is "ki-sűríti", hogy vajon "mi lesz ebből az általános tébolyból, ha egyszer kitör a vihar, ha egyszer az emberi őrület, ez a szörnyű ekrazit, hatósági parancsra felszabadul, és nekilát a gyilkolásnak?"

Mándy Iván

A Vihar előtt a lényeglátás mikro-története.  Parányi cselekedetek érzékelésében rejlő lényeglátás. A lényeglátás elsődleges színtere persze a Liget, de nem kevésbé fontos egy lakás története sem, amelyben, a későbbi Mándy Ivánra emlékeztetően, szinte minden tárgy egy valóságos élőlény önálló sorssal, egy "négyszoba-hallos lakás, amelyben szüleim harminc esztendő óra tartó fokozatos anyagi romlása folytán lakom". Ebben a lakásban a könyveket a következő sorscsapások érik: "a könyvtár ellenforradalmi részét apám a tanácsköztársaság idején (ez 61-ben így jelent meg, bravó! – A szerk.), a forradalmi felét az ellenforradalom idején tüzelte el fürdőszobánk konyhájában". Az apa "jelentős ismeretei" folytán csak "jelentéktelen művek maradtak a foghíjas polcokon."

Hosszan írja le a lakás és a világ kapcsolatát kijelölő öt zár személyiségét is, ami egész zár-rendszer. A küszöbnek is megvan a maga "varázsa" (még!). Úgy gondolnánk, hogy a legnagyobb veszély a betörő, de ő, ha még sikeres is lenne, mindig elkésik, hiszen előtte rendre jár már másvalaki is a lakásban: a "betörők nem értenek a lakások kifosztásához…Milyen más egy végrehajtó!"

A sűrítmények egyik legnagyobb bravúrja a koragyermekkor emlékeinek fizikailag valószínűtlen mélysége, a kisgyerek "borzalmas emlékeinek sűrű, oldhatatlan anyaga". A boldog séták (már a gyermekkocsiban!) a szabadságot jelentik, de nem szabad azt hinni, hogy e boldog séták alatt "részint tudatom, részint paplanom alatt nem gyűlt fel mindenféle szenvedély és indulat". Hiszen "már nemcsak gyanítom, hanem biztosan tudom, hogy összes sétáim alapja a menekülés. Menekülés valami elől és valami felé, a lakás lekötelezettjévé tett, megfosztott az egyéni szabadság összes lehetőségétől…"

Minden a szabadsághiányt növeli egy kívülről nézve teljesen védett polgári környezetben. Hősünk hét éves koráig nem járhatott egyedül az utcán. A szabadsághiány élménye megelőzi a szabadságét és a szabadság egyes válfajaiban való kételkedést: "Kiderült arról a viszonylagosan elég nagy területről, amit földgömbnek neveznek, hogy mindenféle dolog számára elég bő, csak éppen az ember számára nem az." A szabadsághiány és a félelem nem is terelődnek két világ határai közé, de visszacsatolódnak egymásba: "Ahogyan féltem kisgyermekkoromban, úgy rettegek ma már önmagamtól…Ki az, aki személyes szabadságomat kérlelhetetlenebbül csonkítaná meg, mint én?" Általánosítva: "a rothadó világ nyomorékká tette ifjúi lelkeinket…"

A műben a világ történelmi univerzum egy történelmi térben. Innen a trivialitás és a szimpla visszaemlékezés látszata. Ami ezt a könyvet annyira kiemelkedővé teszi, azonban mégis az, hogy ez a világ mégsem az. A mű egy másik világ, teljesen egészében Goda sűrítménye, azaz "Dichtung".

Ebből a saját világból tekint a szerző előre! Vihar előtt vagyunk. Az író annak a világnak a viharba kerülését festi le, amelybe az imént bevezetett: "…vihar lesz, borzalmas vihar, lehet, hogy elpusztulsz benne, hogy elvész otthonod, családod, mindened. De lehet, hogy visszanyered szabadságodat. Vállalod-e hát a vihart, úgy vélem, érdemes. Csak vigaszt ne várj, mert nincs vigaszom a számodra…"

 

 

 

FEL