Kulcsár-Szabó Anikó
AZ ÖRDÖGGÖRCS MINT IRODALOMPSZICHOLÓGIAI KINCSESBÁNYA
Karinthy Márton művének lehetőségei
1. Bevezetés. Miért ír az író?
2. Gábor és Márton környezete: a család, a rokonok, a barátok.
3. Karinthy Gábor, a főhős.
4. A szerző, Karinthy Márton.
5. Értékelés, zárás.
1. Karinthy Márton Ördöggörcs című regénye már néhány éve napvilágot látott, Most, a Nyugat-évforduló évében főképpen a Karinthy-családról szóló nagy lélegzetű mű ismét aktuálissá vált. Akik olvasták a regényt, bizonyára egyetértenek azzal, hogy egyrészt a Karinthyk története mint olvasmányélmény is felejthetetlen. Az elemzés azért is adott, mert a mű kínálja magát a művészetpszichológiai elemzésre, irodalmi és pszichológiai, s irodalompszichológiai kincsesbánya egyszerre. Közelítsük meg tehát ezt a kétkötetes posztmodern nagyregényt, mely visszanyúlik az időben több, mint száz évet, család- és önéletrajzi regény, lélektani mű egyúttal, a fenti szempontok szerint, nyilvánvalóan egy rövid tanulmány keretein belül némileg vázlatosan, de talán felfejtve a mű sokszínű rétegei közül néhány lényegeset.
A klasszikus kontextualitás elmélete is vizsgálja, miért ír az író. Maga az írás ténye a mű egyik kulcspontja. Karinthy Márton hátborzongató képpel kezdi önvallomását. A tükörből önmagára visszanéző figura a későbbi minta, példa, Karinthy Gábor sátánnal találkozó jeleneteit idézi. „Mi történt? Dermedten vizsgálgattam arcomat a fürdőszoba tükrében. (…) A legfélelmetesebb éppen a szemem volt. Fénytelenül és messziről, egy idegen ember közönyös pillantásával meredt a vakvilágba. Na, ez az! A családunkban oly sokat emlegetett ördöggörcs – döbbent belém ekkor. Édes istenem. Hát elért engem is, amitől féltem. Megbomlott bennem valami – dadogtam vértelenül…” Az idézet a regény másik jelentős motívumát előlegezi: családi átok, ördöggörcs, sorsbéli rokonság a Fájdalomherceg Gáborral, a nagybáttyal.
A szinházteremtőként ismert Márton, bár ki nem mondja, félelmében kezd el tehát írni. Maga az írás misztikus, átkos-áldott tehetség ebben a családban. Ha Karinthyról van szó, asszociálunk a családra és az írásra. Fráter Zoltán a Kritika című folyóirat XXXIII. évfolyam 6. számában írja a műről: „… a karinthyság vázlatos folyamata a következő: 1. Aki Karinthy, nem akar író lenni. 2. De az lesz. 3 Egész életében készül a főműre. 4. Látszólag nem írja meg. 5. Aztán kiderül, mégis.” Ezután a szerző indokol is: Frigyesnek az Utazás a koponyám körül, Ferencnek a Naplója vált főművé.. S hozzátehetjük: Márton első könyvével felrázta a magyar irodalmat, főműnek nyugodtan értékelhető, s ki tudja, az általa rehabilitált és nyilvánosság elé emelt Gábor Én, Fájdalomherceg című párhuzamosan kiadott könyvecskéje milyen karriert fut majd be.
Az íróság, az Ördöggörcsben folyton előkerülő téma, nemcsak Gábor költészete kapcsán, hanem Márton önreflexiójaként is. Az első, Indiszkréció című fejezetnek már a harmadik „El kellene már végre kezdeni!” alfejezetében így vall: „Milyen egyszerű lenne egy regényt valahogy úgy kezdeni el, ahogyan Molnár Ferenc teszi a Játék a kastélyban elején…” Később pedig: „milyen egyszerű és magától értetődő regénykezdet: Meghalt az apám.” A színházi ember színházzal kezdené, de aztán visszatér élete kulcsához, sorsfigurájához. Az apa, a robusztus, mindenben sikeres Cini szoborként magasodott már életében Márton fölött. (Apakomplexus, Öidipusz-komplexus? Megelőlegezi itt a szerző az Indiszkréció fejezet indiszkrécióit.) Cini halála után áll neki annak a munkának, melynek megírásához már előzőleg két évtizedig gyűjtötte az anyagot.
Hogyan alkot? John P. Guilfordnak Az altóképességek a művészetekben című munkája szerint az intellektus-gondolkodás-produkció-divergencia leágazásbankap helyet a művészi alkotó folyamat, melynek három tényezője bizonyítottan meghatározó: a könnyedség, a rugalmasság és az eredetiség. A könnyedségen belül az ötletszületési adott Mártonnál: a mű keletkezésének ötlete nyilvánvaló, tényszerű volt. Kifejezési és asszociáció könnyedségéről véleményem szerint az tesz tanúbizonyságot, hogy észre sem vehetően gördülékeny, olvasmányos a mű, mégsem olcsó soha, sehol. A spontán és az adaptív rugalmasság közül inkább utóbbi jelentős: ez távol visz a szokásos módszerektől, s az alkotót a szokatlan, új metódusok alkalmazására ösztönzi. Márton regénye posztmodern, a főhős Gábor képzelt naplójától a riportokon át az önvallomásokig, novella- és versrészletekig minden belefér, s mégis minden együtt alkot egységet. Az eredetiségről azt írja Guilford, hogy inkább vérmérsékleti vagy motivációs változó lehet. Kétségtelen, hogy a színházteremtő Karinthy Márton vérmérsékletére jellemző ez a tulajdonság.
S még egy gondolat az íróságról. A zsenialitás, a tehetség öröklődése kérdésének ismert mai kutatója dr. Czeizel Endre. Tudtommal ezzel foglalkozó munkájában a Karinthy-családot is példaként hozza. Mindenesetre a laikusnak is feltűnik ez az immár harmadízigleni leszármazása az írói vénának. Hogy mennyire lehet az ilyesmit tudományosan, a kromoszómákkal magyarázni? A családi közeg, a minta, az írás áldása, átka bizonyára meghatározóbb erejű végzések lehetnek egy életpályán. Ám ezekre a kérdésekre talán sosem kapunk igaz választ.
2. Fenti kérdéshez hasonlóan titokzatos maga a család tagjainak szövevényes, izzó kapcsolatrendszere, melyről a kétkötetes regény szól. Sajátos a mű: önéletrajzi jellegű is, hiszen Márton sorsa bőven belé van szőve. Az első kötet zömmel a békeidők Frigyese és családja, az ifjú Gábor köré szerveződik, a második a felnőtt Gábor, Cini és Márton s a többi szereplő története inkább. Minden jelenet valódi kincs az irodalomtudósoknak. A „dinasztia” alapítója Frigyes, akiről a legendás barát, Kosztolányi Dezső mondta halála után: „ő volt közöttünk az egyetlen zseni”. Az írófejedelem azon kevesek közé tartozott, akit már korában hírnév kísért, s ma talán még kedveltebb, mint közel száz éve volt. 1918-ban meghal első felesége, a törékeny Judik Etel, hajdani színésznő, kit anno férje mellől szöktetett el Berlinbe, s ezzel Frigyes élete „eltörik”. Nemcsak kimondja a legendás mondatot: akkor úgy érezte, agyában megpattant valami, de teret is adott ez a halál egy majdani, későbbi új kapcsolatnak. Böhm Aranka megjelenése az író életében sorsfordító lesz.
Milyen is a nagyapa-figura Mártonnál? Emléket nem őriz róla az elsőkönyves író, hisz apja is ifjú még Frigyes halálakor. Frigyes az írásnak, barátoknak, mulatságnak, játéknak élő szelíd zseni, sármos, de nem annyira sármőr, akit a testi örömök vigasztalnak kudarcos, férfiúi mivoltában oly sokszor megalázott életében. Van egy bájos jelenet a könyvben: mennyire szeretett és milyen jóízűen tudott enni a mackós külsejű író, csak az evés pillanatainak szentelve figyelmét, boldogságosan. Arankától Bécsbe menekül alkalmi hölgyismerősével, ám visszatér. Megcsalja az asszonyt, de sosem olyan durván és látványosan, mint az őt. Balek? Papucsférj, a démon áldozata? A jungi archetípusoknak milyen meghatározása illik rá? Az asszonynak mindenesetre visszavág, a híres jelenet bekerült az Ördöggörcsbe is. Egy vidéki előadásukon, ahol asszonya és Aranka szeretője egymás mellett az első sorból nézik Karinthyt, az író elsüti a poént a színpadról: őt Szent Péter Jézus jobbjára engedi, merthogy itt a földön sokat szenvedett: Böhm Aranka férje volt. Az apakomplexusok sora Frigyessel kezdődik, ahogy azt Fráter Zoltán is megemlíti kritikájában: „mint édesanyját korán elvesztő, idegen nyelvtudásban kevésbé jeleskedő fiúnak a filozofáló és több nyelven beszélő, „felnőtt” életet élő gyári tisztviselő apával szemben”.
Karinthy Márton könyvében külön vonulat zsidóságuk kérdése. Úgy tűnt sokáig, Aranka családba kerülésével indult a zsidó vérvonal a családban. Gábor és Ferenc meg is ússzák a deportálást, csak félig voltak zsidók, Aranka, mint tudjuk, nyolc évvel férje halála után haláltáborban végzi.Márton azonban egy irodalomtörténeti értékű titkot közöl: egy gyulai levéltáros elküldte neki a bizonyítékokat, miszerint Frigyes mindkét szülője is kikeresztelkedett zsidó volt. Frigyes erről sosem beszélt. Íme, egy titok, amely összeköti Mártont és nagyapját. Gábor kereszténynek tudta magát mindvégig, ám Mártonnak, az unokaöccsnek már birkóznia kell zsidó identitásával, derül ki a családregényből.
Aranka a démon, a csábító archetípusa. A gyönyörű nő uralkodni vágyik, s meg is teszi mindenütt, minden helyzetben, a kávéházi barátnők között éppúgy, mint már özvegyként Amerikából hazafelé a hajón. Porig alázza férjét, miközben őt magát egyszer látjuk alázatosnak, férje említett bécsi kiruccanásának ideje alatt. Akkor hirtelen „feltámad” benne az anyai ösztön is, mindkét fiúra tisztesen gondot visel, ami egyébként nem jellemző rá. Ferenccel való kapcsolatáról kevés derül ki, annak ellenére, hogy a nagyregény számos interjút közöl Cinivel – ezek Márton magnóbeszélgetései. Aranka, lénye, hatalmaskodó, örömszerzésre berendezett jelleme nem volt melegszívű, biztonságot nyújtó anya, elhanyagolta a gyerekeket. Cini, édesfia ezt túlélte, Gábor, a mostohagyermek személyisége alakulásában azonban döntő szerepet játszott. Valódi démonná nőtt, felbukkan az Öidipusz-komplexus is, a kamasz Gábor megkívánja mostohaanyjaát. Talán ő az a Sátán, aki a Fájdalomherceget mindvégig kísérti, avagy belőle ered?
Férj és feleség, Frigyes és Aranka házasságát nemcsak a szóbeli, de a tettleges jelenetek is tarkítják, Dénes, a titkár is megemlékezik ezekről a vele készült interjúban.
Ferenc, Cini a hedonista hős, aki életében látszólag felülkerekedik a családilag sokszorosan terhes örökségeken. Szilaj férfi, a nagy író fia, sportember, egy szelíd asszony, a szép Boros Ági férje. Gáborral, Mártonnal és Ágival való kapcsolata döntő. Gábort istápolja – derül ki a mű elején, aztán egyre gyakoribb a magnóbeszélgetéseken a korholó hang: Gábor testvére elbújt, elrejtőzött a problémák elől, könnyű feküdni, és semmit sem csinálni, szól Cini ítélete. Gábor mások által megfejthetetlen, titokzatos betegségét tehát vélhetően szimplán lustaságnak aposztrofálta. Cini házasságában ő volt az uralkodó fél. Ági tudott nőügyeiről, meg is beszélte vele azokat. Kellettek a kis nőcskék, kiket Marci szégyenletesen silánynak tartott nem egyszer, kellettek az íráshoz. S kellettek, hogy Cini bizonyíthassa férfiasságát önmagának, világának.
A többi szereplőt három részre oszthatjuk: a család, a barátok és a Gábor körüli gyógyítókra. Közülük néhány érdemes példát említek. A feleségek közül a démon Aranka ellentétei az „angyal” Judik Etel, Frigyes első felesége, valamint Boros Ági, Cini neje. Bár Judik Etel megítélésébe belejátszik személyes befogadói attitűdöm, előzetes tudásom a szimpatikus, a nagy Karinthy szerelmére méltó nővel kapcsolatban. Bogának – ahogy Frigyes hívta - Arankáétól szolidabb lénye, korai halála, Frigyes iránta érzett szerelme és gyásza helyezi őt az irodalomtörténetben azon múzsák közé, akiknek angyalarcuk van. Ági már élőbb, intellektuálisabb. Jómódú polgárcsalád sarja, tisztes, szorgos lányként tűnik elénk. Ő a Cinivel való viszonyában válik pozitív hőssé, ám másik szerepét is meg kell említeni, az anyait. Mártonért, aki gyermekkorában hírhedten rosszcsont kölyök volt, pszichológusnál is járt, elszántan, de gyakran inkább ésszel, különös módon küzdött: hosszú, „lelkizős”, szókimondó leveleiből párat közöl a könyv. Persze a nyers szókimondás inkább Cinit jellemezte, de erről később. A harmadik nőalak a családban Gyimesi Judit, Marci féltestvére, Ági első házasságából származó nővére. Franciaországba disszidált, ott karriert futott be tolmácsként. Bár nem igazi Karinthy, a karinthyság terhét cipeli, azzá vált Cini nevelőapasága alatt, Ferencnek folyton bizonyítani akart, sokára is konszolidálódott viszonyuk. Mindezek ellenére nem túl jól megrajzolt nőalak. Érdekes jelenség még Gizié, Micié, a Frigyes-testvéreké, akik kellemes, értelmes asszonyok. (Kiderül az is, hogy Micimackó egyenest Mici néniről kapta a nevét, mivel az angolul kiválóan tudó néni készítette Frigyesnek a Milne-regény nyersfordítását.)
A barátok közül kevesen maradnak meg az olvasó emlékezetében. A legkarakteresebb Devecseri Gábor és Somlyó Zoltán alakja. Ők a főhős Fájdalomherceg gyerekkori baráti körének tagjai. A kör leutánozza a „nagyok”, Kosztolányi, Karinthy Frigyes csapatát, s kollektív szellemi játékaik a jövendő értelmiségiek, költők-írók-tudósok-világfik szárnypróbálgatásai. Devecseri érzékenyebb figura, sérülékeny, akár Karinthy Gábor, ám ő beleillik a „normálisok” rendjébe. Devecseri az egyetlen, aki meglátogatja a Fájdalomherceget badacsonyi magányában, ördögviaskodásos hónapjain Venyige András házában, és meg is menti. Somlyó az ellentéte Gábornak, nem is tartja túl nagy költőnek. Ő a Hivatalos Költő alakja, nyersebb, magányos törtető képet kapunk róla.
A gyógyítók csapatával közelítünk a két főszereplő alakjához. Benedek Istvánt, Gábor pszichiáterét és felnőtt élete második felében lakótársát sokoldalúan megfesti Márton. Számos vélemény elhangzik Benedekről: zseni és másod élvonalbeli tudós, Gábor kihasználója, papucsférj, stb. A freudi gondolatkör Benedek kapcsán többszörösen felbukkan. Egyrészt analízissel gyógyít, a kor pszichológusaihoz hasonlóan Freudon nevelkedik. Másrészt róla is kiderül - Márton interjúalanyainak közlései, laikus-analízisei folytán -, hogy szenvedett a szülői lenézéstől, egy olyan családban, ahol fiútestvére volt az első, az elismert, ő csak másodhegedűs lehetett. Komplexusok, elfojtások sora, bizonyítása vágy, stb. Benedekné, Milkó nagyszerűen eltalált, érdekes alakja a feltörekedett parasztlányé, aki különös érzékenységgel tud bánni a kezeltekkel, így Gáborral is. Milkó és Benedek házasságából külön lélektani regényt lehetne írni.
3. A kétkötetes regény hatalmas szereplőgárdával dolgozik. A regényben az imént felsoroltak voltak a legplasztikusabban megfestett szereplők. Ám most térjünk át a főhősre.
„1914-ben születtem, a háború első évében, decemberben. Anyám Judik Etel színésznő, nem emlékszem rá: 18-ban vitte el az influenzajárvány.” Így ír egyhelyütt Gábor önéletrajzi vonatkozású részletet magáról. A Fájdalomherceg Frigyes és Etelka fia gyakorlatilag kivonult a világból. Élete, sorsa címszavakba foglalva: a világháború alatt született, anyátlan sorsú, a zseni író apa árnyékában, démoni mostohanyja gyűlöli, karakán, erős féltestvére (az édesgyereke Cini) mellett nő fel, hallgatag, nagy költőnek gondolja magát, csak írni hajlandó, aszexuális, skrizofén, befelé élő, maximálisan introvertált,betegségének saját maga által kreált neve: ördöggörcs. Lénye megfejthetetlen, méginkább, mint egy átlagemberé, „normálisé”.
Családi viszonyai közül apjához való kapcsolata külsőre tiszta, szép. Szeretik egymást. Mikor Frigyes meghal, ott van ő is a siófoki villában. Temetéséről elkésik, aztán pedig a már súlyos beteg Gábornak évekig megjelenik Frigyes.A könyv második felében annyiszor feltűnő Varázsfuvola-motívumban ő, Apa Sarastro, Aranka pedig a gonosz Éj királynője. Apa jelenései során is bölcs, megértő, szerető. S főleg gyakorlatias, hiszen Gábornak életvezetési problémái vannak, amelyek megoldása Apa halála után Cinire vár majd. Ám hogy nem egyértelműen pozitív ez a viszony, arra utalnak az ördöggörcsével egyre sűrűbben küzdő Gábor látomásai: Frigyes itt már sátánarccal is felbukkan.
Ehelyütt érdemes lehet elgondolkodni: a freudi analízist alkalmazva Benedek István hova juthatott. Az ember ösztön- és indulatkomplexumok összessége, ám vágyai folyton elfojtódnak. Vajon sikerült az elfojtások javát a pszichoanalízis során felszínre hozni? Erről a regény nem tudósít. Nem tudjuk meg, hogy azokat a csomópontokat, melyek körül az elfojtás történt, feltárták-e kezelőorvosai, s ha igen, mikor milyen hatékonysággal kezelték. Valószínűleg kis hatékonysággal. Gábornak voltak jobb periódusai is, ám talányos betegsége élete vége felé mindinkább hatalmába kerítette. Skrizofénia, ördöggöcs? Munkára, önálló életvezetésre való képtelenség, kényszeres cselekedetek sora, különösen éjszaka. Gábort démonai tartották fogva, s ő meg is nevezte: a Sátán volt az. Vele viaskodott, miatta nem tudott írni, pedig neki az írás lett volna az élethivatása. Gyönyörű verseit kínkeservvel, hosszan írja, a regény sokat közöl belőlük. Egyik első versében már foglakozik a Gonosszal. „Gabi még otthon lakott, amikor egy nap az iskolából különös verset hozott haza. Apát nagyon megdöbbentette.(…) Hallottátok? A vásártéren/ három boszorkányt kivégeztek. Szavazás volt, mit kapjanak:/ kötelet, bárdot vagy keresztet/ és döntöttek a máglya mellett.” A regényben egyébként a Varázsfuvola mellett a Faust a másik rangos mű, mely többször felbukkan, értelemszerűen, Gábor megkísértése miatt.
Pszichiáterek sora nyilatkozik meg a Márton által közölt interjúkban, de mind csak körülír: Öidipusz-komplexus, a nagy apa árnyéka, stb. lehettek az okok. „Benedek egyáltalán nincs tisztában Gabi betegségével, egyre kevesebbet tud róla” – írja Fráter Zoltán a Kritikában. Holott épp az utolsó évtizedekben Benedek a kezelőorvosa. Gábor tehát gyógyíthatatlan maradt.
Visszatérve kapcsolataihoz: Arankához fűződő viszonyáról már szóltam. Gyűlölték egymást, s Gábornak, a finomlelkű ifjúnak a nagy, robusztus, exhibicionista nő mellett kellett növekednie, vele egy házban. Bár felszínre tör egy ízben a megkívánás, de az nem válhat fontossá. A két ember, Aranka és Gábor tűz és víz volt. Ráadásul Gábornak el kellett szenvednie, hogy látja, mint alázza meg Aranka Apát sorozatosan.
Cinit, bár más volt, mint ő, Gábor nagyon szerette, erősebben, mint az őt. „Arankát sosem szerettem, Cinit első perctől fogva, és mindig, pedig egészen más természet, mint én”, vall az Ördöggörcsben.
Gábor külsőre jóképű – nemhiába a Fájdalomherceg név -, ám a nők nem érdeklik. Egyetlen kapcsolatát jegyzik fel, arról mesélnek a barátok, egy Meitner Margit nevű nővel való viszonyáról, aki a húszas éveiben járó férfi mellett idősebb nő volt, ám több a Fájdalomhercegnek a szerelemből nem jutott. Aszexuális volt, mondanánk ma. Talán csak lefoglalták idejét saját belső történései.
Egyéb kapcsolatai szűkösek. Márton akárhogy próbál utánajárni, évtizedekig gyűjteni róla a dokumentumokat, felvételeket. Ám ha közelebb nem is jut Gábor sorsának megfejtéséhez, azért sok mindent elér.
4. De miért is kezdett el írni Karinthy Márton? Hogy saját magát megfejtse, hogy önnön lénye problémáihoz közelebb kerüljön. Írt, mert Karinthy volt, mert tartozott ezzel az irodalomtörténetnek. S írt, mert Gábort, a nagybátyot szerinte indokolatlanul elhanyagolta az utókor. És írt, mert saját lényéhez a kevésbé rámenős, erőszakos, sikeres (Cini-ellentéte!) Fájdalomherceg állt a legközelebb. Márton és Gábor első találkozása a fiúcska gyermekkorában, a főhős és a Benedek család villájában történt. Gábor a padláson lakott, és a kisfiú felmerészkedett hozzá. Érdektelen beszélgetést folytathattak? Nem tudni. Marci ugyanis semmire sem emlékszik kettőjük dialógusából. „Az egészből csak Gabi tekintete vésődött belém. Fájdalmasan távoli, dermedt pillantása: talán ugyanaz, amellyel én néztem vissza önmagamra a tükörből 2000 nyarán”, vallja regénye elején, utalva az általam már említett tükörjelenetre.
Márton maga is fél az őrülettől. A tükörjelenet is erre utal, Ezen kívül van a regényben egy elementális erejű, erős érzelmi töltetű beszélgetés Szakács Ferenc pszichológussal, aki ’61-ben került a Lipótra, s ott volt Gábor kezelőorvosa. Gábor diagnózisának boncolása során egyes helyeken Márton többet analizál, mint Szakács, belelovalja magát a témába, a docens tekintete megbabonázza, és rémültté teszi. Mikor kilép az intézet kapuján, „az elmeorvos az ablakban áll, és utánam bámul. Jézusom, gondolom, csak a kapuig eljussak! Csak itt ne tartsanak! Csak most szabaduljak meg innen, aztán, mint egy rémálmot, el kell felejteni az egészet.” Egy családban, ahol előfordult már nem egy elmebaj – Mici néni, Frigyes nővére sem volt mentálisan egészséges -, ott ki tudja, mikor törhet rá a kutató-intellektuális elmére a baj, a „görcs”.
Az író szinte egész életútjával megismerkedhetünk. A kis Marci igen problémás gyerek volt. Kezelhetetlen, erőszakos, szülei intelligens eszközökkel, beszélgetésekkel próbálják gyomlálni, hiába. Karinthy Ferenc novellát is szentel neki, ebben írja többek közt: „Azért még reménykedtünbk, hogy Marci idővel kinövi tűrhetelen erőszakosságát. (…) De ahogy múltak az évek, úgy nőtt vele Marcika hangja. Jön haza az óvodából, már a lépcsőről hallani, s amint belép, a ház egyszerre csordultig telik vele: kilencig, fél tízig csupa üvöltés, sírás, verekedés, nyafogás, követelőzés, sípolás, berregés minden…” A rosszcsont kölyköt persze elviszik pszichológushoz, aki megállapítja: a gyerek csak az apja kicsiben. Ez Karinthy Cini novellájának keserű-édes tanulsága.
Marci értelmiségi szülők gyermeke, apja drámaíró, házukban színházi nagyságok forgolódnak, ő maga pedig nem egyszer eljut már apró gyermekként színházba. Hiperaktivitásának a felismerés vet véget: ő a színházért van a világon. Energiái transzformálódnak, s attól fogva élete sínre kerül. Vagy mégsem?
Marci saját viszonyait nemigen taglalja mélyen. Anyjához fűződő kapcsolata jó, Ági lényéből is fakadóan. Egy helyen felbukkan önmaga, a kis Marci is a lélektani regény freudi gondolatainak szövevényében, a fiúcska, aki bevallja, hogy szerelmes anyukájába, vagyis apukáját a pokolba kívánja.
Cini és Marci kapcsolatát már érintettem. Cini levelezése a fiával Marci megnevelésére irányul, töretlen és rendszeres. Az erről szóló, gyakran mulatságos dokumentumok a regény színfoltjai. Kevésbé vidám, amikor az életerős, nőfaló Ferencet állítja szembe az Ördöggörcs írója önmagával. Igen, Márton nem az a férfi, az a hím, akit Cini álmodott gyermekül magának, de hogyan is nőhetett volna azzá egy óriáspálma árnyékában?„Eddig mindössze egyetlen dologban tudtam határozottan kibújni apám nyomása alól. A szexualitásomban. Ebben nincs hatalma felettem, mert semmiféle viszonya nincs a homoerotikához”, írja regényében.„Apám kezdetben apró csapdákat állított, hogy szexuális vágyaimról őszinte vallomásra bírjon.” Egy ilyen sikertelen kísérlet után Cini „olyan volt, mint elefánt a porcelánboltban. Rájöttem, hogy idegen terepre tévedt, és kínosabb helyzetbe került, mint én.” S Marci úgy él ifjúként, hogy attól fogva apja nagy baráti társaságában rendszeresen élcelődnek a ”buzikon”.
Márton színházi rendezőként kezdetben egyáltalán nem sikeres. A mai színházteremtő, író életútja tehát úgy indul, hogy Frigyest és Ferencet sosem tudja majd megközelíteni. Mikor szerényen nyilatkozott a televízióban az Ördöggörcsről, azt gondolhattuk: túl a sorspróbákon kapta meg immár a jól megérdemelt sikert… Nem könnyű élet van mögötte: egy Karinthyé.
5. Legendás idő ez: a nagy Nyugat kora, az első világháborút követő életvágy felszínre törésének ideje. Karinthy nem volt szemérmes író: kitárulkozott („nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek…”), sok mindent tudhat róla az utókor.
Unokája regénye jelentősen árnyalta a korról és Karinthyről, nejéről, Kosztolányiékról bennünk élő képet. Árnyalja az egyes személyekről alkotott portréikat éppúgy, mint kapcsolataikról árulkodót, itt-ott róluk való gondolatainkat, érzéseinket átrendezte. Új szereplőkkel ismertet meg,: a főhős Gáborról alig tudhattunk eddig valamit, ugyanígy Benedek Istvánról, Devecseri Gáborról is keveset. Magára a regényre egyébként Fráter Zoltán remek elemzése hívta fel figyelmemet.
A csaknem ezer oldalas lélektani regény, meggyőződésem, jelentős kincsévé válhatott, válhat mind az irodalomtörténet, mind az irodalom- és művészetpszichológia számára.
Felhasznált irodalom:
John P. Guilford: Az alkotóképességek a művészetekben. Művészetpszichológia Gondolat 1983.
Freud: A pszichoanalízis foglalata. Művészetpszichológia Gondolat 1983.
Fráter Zoltán: Írói, megoldásKritika XXXIII. évfolyam 6. Szám
Kulcsár-Szabó Anikó
Noran
Libro Kiadó 2017
688 oldal