Thalassa (15) 2004, 2  

Pszichoanalízis és egyetem, 1919

2022.09.11.

 

Szőke György

 

Az alábbiakban Szőke György bevezetőjével dokumentumokat teszünk közzé (Lévy Lajos és Sigmund Freud 1919-es írását), amelyek a magyarországi pszichoanalízis egyetemi oktatására vonatkozó tervek és elképzelések történetével kapcsolatosak. Érdekes párhuzamként közöljük továbbá Hans Liebermann-nak ugyancsak 1919-ben megjelent tanulmányát, amely a pszichoanalízis egyetemi oktatásának németországi bevezetését szorgalmazza (a szerk.).

 

Egy magyar nyelvű Freud-írás és környéke

Krúdy Gyula

1918-at írunk: jeles dátum ez a pszichoanalízis - és ezen belül a magyar pszi­choanalízis történetében. 1918 szeptemberében ülésezett - Budapesten! - az V. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszus, közvetlenül a világháború után. (Amelyről még nem tudhatták, hogy majdan első világháborúnak nevezik, nem sejthették a következőt, a másodikat.) „Az ötéves gyötrelmek, a kínszenvedések, éhségek, tisztátalanságok, mosatlan kezek és öntözetlen utcák (...) Hogyan lehetne engem meggyógyítani a totem-tabuval, amikor csak egy rokonom van a világon, a fájdalom? A mai napon kezdődő kongresszus tán feleletet ad majd a szenvedők kérdéseire” - írja ekkor Krúdy Gyula. (Ha feleletet nem is, egyfajta magyarázatot adott a kongresszus, mivel alapvetően a háborús neurózisok problémáival foglalkozott.) A Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület elnökének, Ferenczi Sándornak természetesen igen nagy szerepe volt a kongresszus lebonyolításában. De mellette ott találjuk Róheim Gézát, a későbbi világhírű etnográfust, aki analitikusként nem kevésbé volt kiváló, s Varga Jenőt is, aki pár hónap múltán a Tanácsköztársaság népbiztosaként, még később közgazdászként válik világszerte ismertté.

Ferenczi Sándor		Roheim Géza		Varga Jenő		Gyömrő Edit		Litván József

A kongresszuson meghívottként jelen volt a később ismertté vált analitikusok közül Pfeiffer Zsigmond, Rényi Edit (őt később Gyömrői Edit néven ismerik), a fiatalon elhunyt Révész Erzsébet. Hogy csak az irodalmi kapcsolatokat említsük: Rényi (Gyömrői) Edit József Attilát, Révész Erzsébet pedig Nagy Lajost kezelte - egyikük sem különösebb sikerrel.

József Attila		Nagy Lajos

Klopstock Róbert

 

 

De jelen van a Főiskolai Pszichoanalitikai Egyesület ifjú elnöke, Litván József (nem mindennapi életútját érdemes nyomon követni önéletrajzában) és eme ifjúsági egyesület titkára, Klopstock Róbert, aki nem sokkal később Franz Kafka bensőséges barátja lett.

 

 

A hadak vége volt, s a kongresszus hivatalos elismerésben is bővelkedő hazai sikere megerősítette a törekvést, hogy - a világon elsőként - a pszichoanalízis egyetemi katedrához juthasson - Budapesten. Ennek érdekében (is) született meg Freud azon írása, mely a Gyógyászat című, igen magas színvonalú, elismert orvosi szaklapban jelent meg „Kell-e az egyetemen a psychoanalysist tanítani?” címmel.

A rövid tanulmány mindmáig érvényes okfejtése szerint nem is annyira a pszichoanalízisnek van szüksége arra, hogy katedrához jusson, mint inkább fordítva: az orvosképzés, az orvostudomány, a többi természettudomány, de még a társadalomtudományok is nyernének a pszichoanalitikus szemlélet meg­ismerésével. (Felejtsük el, hány évtizedig kellett várni, amíg a pszichoanalízis a magyar egyetemeken valamelyes polgárjogot nyert.) A Gyógyászat eme, 1919. március 30-i számának vezércikke is Freud írásával foglalkozik, utalva arra a számtalan tagadásra, félremagyarázásra, mely ekkortájt (mi már tudjuk, hogy később is) a pszichoanalízist kísérte, s meggyőző módon fejti ki a pszichoanalízis tudományos alapjait.

Lévy Lajos

A görög lambda betűvel szignált vezércikk íróját nem is olyan nehéz beazonosítani: Lévy Lajosnak, a magyar pszichoanalitikus egyesület egyik alapítójának tollából származik. Lévy kiváló belgyógyász volt: közeli barátja, egy időben kezelőorvosa is Freudnak. Majdan, a Ferenczi- emlékkönyvben, a Lélekelemzési tanulmányokban publikálja érvényét máig nem veszítő, briliáns, a pszichoanalízist közvetlenül alkalmazó tanulmányát „Mire figyeljünk szívbeteg anamnézisében?” címmel. „A tudattalan lelki folyamatok ismerete diagnosztikus tévedésektől, helytelen irányban való kísérletezésektől tarthatja vissza az orvost” - írja e munkájában Lévy Lajos. Befejezésként pedig: „Annak elbírálása, mikor milyen módszert kell választani, az orvosi megítélés kényes kérdése, ami csak a tudattalan lelki folyamatok pontos ismerete és mérlegelése alapján lehetséges.” Krúdy Gyulát is kezelte. „A régi századokban lehettek - írja róla Krúdy a Purgatóriumban - ilyen megnyugtató külsejű orvosok, akik pontosan tudták az életnek-halálnak titkát.”

A Gyógyászat eme számának megjelenése után nem sokkal - nem utolsó sorban Freud írásának hatására - létre is jött Budapesten a pszichoanalízis világszerte első egyetemi katedrája, amelyet a jogos várományos, Ferenczi Sándor foglalt el. Nem sokáig. A rövid életű Tanácsköztársaság bukásával ez az egyetemi katedra is megszűnt. Mindez a nyári hónapokban történik: az érdemi munkába még belefogni sem igen lehetett. Bécs nagyon is távol kerül Budapesttől, Budapest pedig a lehetőségtől, hogy a pszichoanalízis nemzetközi centrumává váljon.

Bálint Mihály

Az említett Freud-írás arról nevezetes, hogy Freud egyetlen olyan műve, melynek sem német, sem angol eredetije nem ismert. A korábbi német összkiadások nem is tudtak róla: először az 1950-es években készült angol nyelvű teljes, kritikai kiadás közölte. Az angol szöveget a budapesti pszichoanalitikus iskola neves egyénisége, a Londonban élő Bálint Mihály vetette egybe az egyedüli hitelesnek számító magyarral. Majd - Karinthy műfordítás-paródiáját idéző módon - Freud leánya, Anna Freud fordította angolból németre az 1960-as években megjelentetett német nyelvű összkiadás számára. Minden kiadásban azóta is egyedüli hiteles forrásként a Gyógyászatban megjelent írást tüntetik fel.

Anna Freud

Feloldható-e ez a - részben filológiai, részben tudománytörténeti - rejtély? Ha hiteles bizonyítékokkal nem is, de egyfajta (racionálisnak és elfogadhatónak tűnő) hipotézissel rendelkezhetünk (E feltevés másokban is megfogant: erről két szakemberrel is beszélhettem: Nemes Líviával, illetve Erős Ferenccel.) Említettem már, hogy az írás megjelenésének időpontjában napirenden volt a budapesti pszichoanalitikus katedra felállítása, illetve vezetőjének, professzorának kinevezése. Ez utóbbi várományosa természetesen Ferenczi Sándor volt. Pontosabb körvonalakat ez a szándék már csak a Tanácsköztársaság alatt ölthetett. Az ügy sürgőssé vált, az összeköttetés (beleértve természetesen a postát is) Budapest és Bécs között egyre nehézkesebb lett, az idő pedig haladt. Eme kényszerítő körülmények ismeretében nyúlt Ferenczi Sándor ahhoz a kényszermegoldáshoz, hogy ő maga - természetesen Freud tudtával és támogatásával - írja meg, és publikálja Freud neve alatt az igen komoly reputációval rendelkező Gyógyászatban ezt a kis tanulmányt, amelyben, miként olvashatjuk, többszöri utalás is található - kezdve az írás címével - a felállítandó katedra, illetve a pszichoanalízis egyetemi szintű oktatása szükségességére.^[*]

Nemes Lívia		Erős Ferenc

Sigmund-Freud

 

 

Maga a Freud-írás pedig mai szemmel olvasva sem tűnik haszontalannak, illetve túlhaladottnak. Megszívlelendőnek annál inkább. Az alábbiakban Lévy Lajos vezércikkét és Sigmund Freud írását közöljük, megtartva az eredeti írás­módot.

Szőke György

 

[Lévy Lajos vezércikke]^[†]

A psychoanalysis alapítója szól ma olvasóinkhoz arról, vajjon szükséges-e e tudományos módszernek egyetemi előadása? Meggyőzően mutatja ki, hogy sem a psychoanalytikus kutatás, sem az e módszerrel kezelés nem szorult eddig sem arra, hogy a szokásos egyetemi oktatás útján szerezzen magának híveket és avatott művelőket. Az eddig dívó egyéni oktatás és útmutatás bőven meghozta gyümölcseit. E módszer továbbra is megállná helyét. De az orvosképzésnek és egyéb tanulmányoknak is égető szüksége, hogy általános tájékoztatást nyerjenek a diákok arról, miben is van a psychoanalysis lényege, mire használható fel mint kutató módszer? Német egyetemeken egyidőben folyt orvosi psychologia előadása. Kiveszett, mert semmi olyat nem adott a hallgatónak és orvosnak, a mit a mindennapi élet feladatainak megoldásában felhasználhatott volna. Ha tekintetbe vesszük a psychoanalysis kifejlődésének menetét és főképen azt, hogy egyetlen meggyőző megfejtését adja annak, a mit suggestio czimén ösmerünk, úgy világos, hogy annak az orvosnak, ki gyógyeljárásaiban önismerni óhajtja a suggestio szerepét, tájékozva kell lennie a psychoanalysis eddigi megösmeréseiről. A psychiaternek azonban többre van szüksége.

Már multkor utaltam arra, hogy a mostanában lábra kapó elmekórtani jellemtan, mely elmebeteg egyének sajátos jellemvonásait akarja egybefoglalni és törvényszerűségeit felkutatni, semmi egyéb mint felületes, ügyetlen alkalmazása a psychoanalysis megösmeréseinek. Valami dogmatikus, mely nem törekszik minden egyes eset mélyben rejtő individuális tényezőinek kikutatására. A «vad» analysis egyik fajtája. Ép oly veszedelmes, mint a másik igen elterjedt formája. Néhány hónap előtt fiatal özvegy asszony panaszkodott egyik karjában fellépő igen heves fájdalmakról, melyek főleg éjjel kínozzák. Vizsgálata neuritist derített ki; a beteg viselkedése, milieuje arra indított, hogy jódkálival tegyek kísérletet. A neuralgia igen hamar elmúlt. Beszélgetések közben kiderült, hogy előttem egyik kiváló idegorvosunk is látta, ki rövid társalgás után gyógyszernek a férjhez menést ajánlotta. Az csak természetes, hogy e tudós collega a psychoanalysis szigorú bírája és ádáz ellensége. Sohasem foglalkozott vele, mert különben tudná, hogy ilyen vad analysist végezni nem szabad. Így eleve útja szakad annak, hogy a beteg és orvos között az analysishez szükséges feltételek kialakuljanak. Ezért kell az idegorvosnak beható és gyakorlati kiképzést nyernie az analysisban. Az elmeorvosnak meg azért, mert az analytikus elemzés egyetlen utunk arra, hogy a psychosis lelki mechanismusát megsértsük, elemeire bontsuk.

Hetek óta folyik lapunk hasábjain az orvosképzés reformjáról az elmélkedés. Azt hiszem, hogy a kérdést minden oldalról megvilágították a hozzászólások. Apró eltérésektől eltekintve kitűnt meggyőző egyértelműséggel, hogy a mai rendszer teljesen csődöt mondott. Kudarczot vallott főleg azért, mert nem gyakorlati oktatás volt. Nagyon találóan írta egyik német orvosi lap, hogy az asztalos nem a fa szöveti szerkezetéből tanulja meg, melyik alkalmas a megmunkálásra, erre vagy arra az alkalmazásra, hanem a puszta gyakorlat során. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy gyakorlat útján élő, lüktető tapasztalattá tegyük mindazt, a mit a gyakorló orvosnak tudnia kell. Elméletből annyit kapjon, a mire szüksége van tapasztalatainak egybefűzésére, észlelése alatt lefolyó jelenségek megértésére. Ha így fogunk tanítani - és ily tanítás csak a betegágy mellett tehát csakis legmesszebbmenő decentralisatio jegyében történhetik - akkor a vizsgák is elvesztik minden izgató hatásukat és a legkivált lutri jellegüket. Más helyütt fejtettem ki, hogy a vizsgákat különösen a gyakorlati tárgyakból úgy kell megreformálni, hogy egyrészt két-két vizsgáló, kiknek egyike erre alkalmas gyakorló orvos legyen, együttesen szerezzen meggyőződést arról, hogy a jelölt megfelel-e a képesítésnek, másrészt a vizsgák ne álljanak néhány kérdés gyors elintézéséből, hanem úgy, mint Németországban több na­pon át adjanak alkalmat a vizsgálóknak a jelölt jártasságának alapos és több irányú, tehát igazságos megösmerésére. Ha a tanítást kellőkép decentralisáljuk, úgy el fog ülni a most dívó tülekedés a deconturáért, melyet csak a habilitatio körül végbemenő igazságtalanság múl felül. Mintegy természetes kiváltás útján fog kiderülni az, ki való tanárnak? A sokat ócsárolt fiatalság csalhatatlan szimattal érzi meg, kitől tud tanulni, ki szenteli tehetségét oktatásuknak. És így nem mellékvágányról, hanem vox populi alapján jutnak majd tanszékhez jövő tanáraink.

X [Lévy Lajos]

Kell-e az egyetemen a psychoanalysist tanítani?^[‡]

Sigmund Freud prof.-tól.

Azt a kérdést, hogy a psychoanalysist az egyetemen tanítsák-e, két oldalról lehet megvilágítani; az analytikus szempontjából és az egyeteméből.

1.     Az analytikusnak csak elégtételére szolgálna, ha az egyetemi oktatás a psychoanalysist felvenné körébe, de ő maga az egyetemet nélkülözheti, a nélkül, hogy kárát vallaná. A theorikus útmutatást, a melyre szüksége van, megtalálja az irodalomban és még behatóbban a psychoanalytikai egyesületek ülésein, továbbá régibb és tapasztalt egyesületi tagokkal való személyes érintkezésben. Gyakorlati tapasztalatokat önanalysisén kívüli esetek kezelésével nyerhet, elismert psychoanalytikus vezetése és felügyelete mellett.

Épen az egyetemről való kirekesztés teremtette meg ezt a szervezkedést. A mennyiben e kizárás továbbra is fennmaradna, úgy ez a berendezkedés kétségtelenül ezentúl is jól be fog válni.

2.Az egyetem szempontjából arról van szó, hogy egyáltalán el akarja-e ismerni e psychoanalysis jelentőségét az orvosnak és a tudomány emberének kiképzésére? Ha ezt megteszi, úgy gondoskodnia is kell arról, miként illessze be a tanítás keretébe.

A psychoanalysis jelentősége az orvosi és az egyetemi stúdium egészére nézve kötelező pontokon nyugszik:

a)Joggal emelték az orvosképzés ellen az utolsó évtizedekben azt a kifogást, hogy a hallgatót egyoldalúlag az anatómia, physika és chemia terén tájékoztatja és elmulasztja őt arra reávezetni, mily fontosak a lelki tényezők a különböző életjelenségekben, a betegségekben és az orvosi kezelésben. A képzésnek ez a fogyatékossága utóbb az orvos megdöbbentő hiányának bizonyul. És ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy nem érdeklődik az egészséges és be­teg ember életének legeslegérdekesebb problémái iránt, hanem egyenesen ügyetlenné teszi a beteg kezelésében, a kire minden kuruzsló és gyógyművész nálánál nagyobb hatással tud lenni.

Ez az érezhető hiány már régen kívánatossá tette, hogy a tantervbe az «orvosi psychologia» collegiuma felvétessék. Azonban a míg ez az előadás az iskolai lélektanra vagy a részletkérdésekkel foglalkozó kísérleti lélektanra támaszkodott, nem adhatta meg a medikusnak azt, a mire szüksége van, nem hozta őt közelebb az életnek és hivatásának követelményeihez és ezért nem is állandósult a tantervben.

Psychoanalytikai előadás meg tud felelni e követelménynek. Bevezető részében, mielőtt a tulajdonképpeni psychoanalysisről szólna, részletesen kellene tárgyalnia a minden psychotherapia alapját képező vonatkozásokat a testi és lelki élet között, a suggestiót minden formájában és rá kellene vezetnie arra, hogy a psychotherapia betetőző befejezését a psychoanalysisban nyerte el. A psychoanalysis minden más rendszernél inkább hivatott arra, hogy orvostanhallgatóknak való lélektant tanítson.

b)További feladata psychoanalysisnek az lenne, hogy a psychiatria tanulmá­nyára előkészítsen. A psychiatria mai formájában tisztára leíró; a tanulóval a kórképek sorozatát és arra képesíti őt, hogy felismerje ezek közül a gyógyítha­tatlanokat és a közveszélyeseket. Az orvosi tudás többi ágához csak az organikus atiologia és az anatómiai lelet tekintetében kapcsolódott hozzá. Észlelése­inek anyagát egyáltalán meg nem értheti Erre csakis a lélek mélységeit kutató psychologia (Tiefenpsychologie) vállalkozhat.

Értesüléseim szerint Amerikában felismerték, hogy a psychoanalysis, mint a «mélypsychológiának» első kísérlete, a psychiatria eddig megoldatlan részét sikerrel veszi munkába. Ezért Amerikában már sok orvosi iskolában tartanak psychoanalytikai előadásokat, bevezetést a psychiatriába.

A psychoanalytikai oktatásnak két fokozatban kellene végbemennie; elemi cursus formájában az összes orvostanhallgatók számára és specialis előadássorozatba elmeorvosok számára.

c)A psychoanalysis a lelki folyamatok és szellemi műveletek vizsgálatában különleges módszerét követi, mely nemcsak kóros lelki működésre, hanem művészi, philosophiai és vallási problémák megoldására is alkalmazható és így már több új szempontot és értékes felvilágosítást nyújtott az irodalomtörténet, mythologia, culturtörténet, vallásphilosophia terén stb. Az általános psychoanalytikai előadásokat tehát e tudományszakok hallgatói részére is hozzáférhetőkké kellene tenni. E tudományágak megtermékenyítése analytikus eszmék által az universitas literarum értelmében szorosabb kapcsolatot teremtene az orvostudomány és a philosophiában összefoglalt tanulmányszakok között.

Összefoglalásképen azt kell mondanunk, hogy az egyetem csak nyerhet azáltal, hogy a psychoanalysis oktatását programmjába felveszi. Ez az oktatás csak dogmatikus-kritikus módon, theoretikus előadás útján történhetik. Bemutatásnak vagy kísérletnek csak nagyon szűk teret enged A psychoanalysis oktatójának kutatás czéljaira elegendő egy ambulatorium, mely u. n. idegesek személyében anyaghoz juttatja. A psychiatria lélekemelő műveléséhez elme­osztályra is volna szükség.^[§]

Számolnunk kell azzal az ellenvetéssel, hogy így az orvostanhallgató soha­sem fog rendes psychoanalysist tanulni; ez így is van, ha az analysis praktikus művelésére gondolunk. Azonban elég, ha az analysisből és tőle tanulnak valamit. Az egyetemi oktatás az orvostanhallgatót kész műtősebésszé sem avatja. Senki a ki a sebészetet választja hivatásának, térhet ki az elől, hogy további kiképzésétől valamely sebészeti intézetben való több évi működéssel ne gondoskodjék.

[Ferenczi Sándor fordítása]

Pszichoanalízis és egyetem^[**]

Dr. med. Hans Liebermann, pszichoterápiás szakorvos

Hans Liebermann

A jelenleg Németországban végbemenő belpolitikai változás következmé­nyeit tekintve az egyetemi oktatás területén is észrevehetővé válik majd. Jogosnak tűnik, hogy feljegyezzük azokat a követelményeket, melyeket az oktatás reformja támaszt, annak érdekében, nehogy a javaslatok túl későn érkezzenek. Az általam képviselt kívánalmak nem a tanítás módszertanára vonatkoznak, mint a legtöbb, melyet a nyilvánosság mostanában megtárgyal, hanem egy új tantárgy, a pszichoanalízis egyetemi oktatásba való bevezetésére, méghozzá egyidejűleg két szakon is, a filozófián és az orvostudományin.

Aligha lehetséges olyasfajta összevetés az elmúlt eseményekkel, melyből ki­derülne, hogy ezt az új tant miért nem vették át a német egyetemek. Egy utalás elég lenne arra, hogy mely nehézségekkel és ellenállásokkal küzdött meg minden új tudomány, és hogy az értelmiségi köreink szellemisége az újat nem szívesen hagyja megmutatkozni. Egy különös ok valójában magában a tanban rejlik, mely felszámol sok illúzióval és kedvessé vált előítélettel, ezzel megbotránkoztatva a felszínes gondolkodót. Nyomatékosan meg kell azonban említenünk, hogy Bécsben, ahonnan a pszichoanalízis elindult, és Zürichben már hosszú évekkel a háború előtt képviseltette magát az egyetemeken, hogy Amerikában és Hollandiában több egyetemen oktatták, hogy a budapesti egyete­misták a forradalomban követelték és vitték keresztül a bevezetést a pszicho­analitikus tanításba. - A mondottak után a követelésem önmagában is jogosnak tűnik. Meggondolandó azonban, mennyire fog változni az életünk, mennyire nagyon jelen kell lennünk a szellemi tevékenységekben, így érthetővé válik, hogy nem szabad tovább elhanyagolni ezeket az igényeket.

Hogy miért találom a pszichoanalízist ilyen fontosnak, az alábbi sorok meg kell hogy indokolják. A rendelkezésre álló hely rövidsége mindenekelőtt egy egész rövid bemutatásra késztet.

A pszichoanalízis egy módszer, és a megismerésből felépített eszmerendszer, melyet e módszer segítségével nyertek. Az eljárást Sigmund Freud idegorvos fejlesztette ki Bécsben és leginkább arra kellett szolgálnia, hogy a hisztéria lelki tartalma érthetővé váljék. Ezen betegek hipnotikus kezelésével foglalkozva Freud rájött arra, (eleinte Breuerrel közösen, később egyedül) hogy a hisztérikus kórképek mögött egy jelentés húzódik, melyet bizonyos esetekben a hipnózisban tisztázni lehetett, és a beteg maga meg tudta ezt fogalmazni, ami által javulás vagy gyógyulás következett be. Mivel a hipnotikus kezelés számtalan problémás esethez kapcsolódott, Freud hosszú évekig tartó, fáradságos munkával rátalált a most pszichoanalízisnek nevezett módszerre, amellyel nem csak a hisztériások betegségszimptómáját sikerült feltárni, hanem egy eddig nem is sejtett bepillantást engedett az egészségesek lelki életébe, és ezáltal a pszichológia egy teljesen új szemléletéhez vezetett, új kutatási módszerekhez és felismerésekhez számtalan más szellemtudományban is. A pszichoanalízis épp ezért a szellemtudományok területének forradalmát jelentette.

Ha nem sikerült volna Freudnak a beteg psziché gyógyításának módszeré­ből kapcsolódást találni az egészségesség pszichológiájához, és ezzel valódi tudományt létrehozni, úgy a pszichoanalitikus tanórák bevezetésének kérdése az orvosi szak belügye lenne. Ebből azonban a pszichoanalízis máris kinőtt. Az orvostudományon belül a módszer és eredményei a pszichoneurózisok szemléletének megváltozásához vezetett, mely minden küzdelem ellenére sikeresen érvényesülni kezdett. És ahogyan lenni szokott, a freudi teória némely részlete most hirtelen itt-ott ismert lett, gyakran saját felfedezésként ismerték el, természetesen Freud nevének említése nélkül, akit a másik oldalról továbbra is támadtak. Egyet tudnánk érteni a teória ilyen közvetett diadalmenetével, hacsak nem lenne a hosszú folyamat által végtelenül felhígítva. Az orvostudományon belül csak Freudnak sikerült elsőként a neurózisok struktúrájáról való­ban használható elméletet felállítania, amelyet ő és tanítványai folyamatosan tovább építettek, hogy egyre nagyobb hozzáértést közvetítsenek számunkra az orvosi gyakorlat ezen fontos és érdekes területéről. A segítségükkel sikerült számtalan idegbetegnél, akik évtizedeken át hiába vetették alá magukat az akkori kezelésnek, javulást vagy gyógyulást elérni, olyan eredményt, amelyet közgazdasági nézőpontból is nagyra kellett becsülni, hiszen az idegbetegek etikailag és szellemileg teljes értékű individuumok, akik betegségükből kifolyólag szociális tétlenségre vannak kárhoztatva. - Az egészségesek pszichológiájából következett - és ez eredmények iránt a nyilvánosság természetesen jobban érdeklődik mint az orvostársadalom -, hogy ez idáig egészen fordított felfogásunk volt saját lelki tevékenységünkről. Néhány nagy filozófus - például Schopenhauer - többé-kevésbé felismerte és rámutatott a lényeges területekre. A kérdés legmélyét érintem, ha a szabad akarat eddigi felfogását tévesnek nyilvánítom. Szabad akarat az eddig megszo­kott értelemben nincsen. Az elhatározásunk sokkal többet jelent, mint eddig sejtettük, hiszen ösztönerőktől függ, melyek a lélekben hatnak, a lélek birtokosa azonban teljesen ismeretlen. Az ösztönök tehát a lélek azon részéhez tartoznak, amely nem ismert, nem tudatos, ezért a tudattalan jelzővel illették. Ez a tudattalan a külvilághoz való beállítódásunk döntő meghatározója.

Minden pszichológiai rendszer, mely a lelket tudatosnak tartja, ellentmon­dásban áll ezekkel a felismerésekkel. A pszichoanalitikus módszer segítségével sikerülhet a psziché bizonyos tudattalan részeit felismerni, az analizált számára világossá tenni, és ezzel azokat a tudattalan indulatokat is kritika és akarat alá vonni, melyek eddig elfedettek voltak. Ez az eljárás a betegeknél gyógyulást jelent, az egészségeseknél a teljesítőképesség növekedését, mivel a tudattalanból feltörő ellenállásokat és gátlásokat felismerik és kikapcsolják, vagy elterelik a produktívabb felhasználás irányába.

A pszichoanalitikus módszer különböző utakat mutatott a tudattalan felfe­dezésére. A tapasztalat felhívta a figyelmet arra, hogy a tudattalan megnyilvánulásai nem csak a pszichoneurotikus szindrómákban ismerhetők fel, (hisztéria, kényszerneurózis, szorongásos állapotok, fóbiák) hanem az egészségesek téves cselekvéseiben is, az álmokban, a fantáziában, stb. Az élet minden fontos döntése a tudattalan befolyása alatt áll, a valóság abszolút kényszerét leszámítva; a legfontosabbak a hivatás- és párválasztás. A hétköznapi téves cselekvések, mint a félreolvasás, az elszólás, elírás, egyidejűleg szelepeket jeleníte­nek meg, melyek a tudattalan követeléseket kitörni hagyják. Hasonló módon az álom a tudattalan képe, amelynek a szándékai megvilágosodnak, ha az ember megérti, és saját nyelvére fordítja a freudi álomfejtés szimbólumnyelvének segítségével. Lényegében a tudattalan minden veleszületett ösztönt tartalmaz, melyet a nevelés és a szociális kényszer hatására el kellett nyomnunk. Ez a nyomás addig lesz késztető erejű, nevezzük elfojtásnak, amíg az elfojtott vágyakból semmi sem marad a tudattalan tartományban. -

Nyilvánvalóan számtalan régebbi és modern irodalmi mű a mi értelmünkben rendelkezik egyfajta megértéssel a tudattalan lelki élet iránt. A mítoszok és mesék analitikus tartalma is igazolja, hogy az erők, melyek az egyes ember lelkében dúlnak, legyen egészséges vagy beteg, ugyanazok, melyek a mítosz- és mesevilágban kibontakoznak. Az etnológiában szerzett tapasztalatainkat felhasználva meglehetősen meglepő összhangot találtunk a primitív népek és a neurotikusok lelki élete között, a népek pszichológiája és a történelem érthetőbbé vált, a vallástörténet és vallástudomány rejtélyei világossá váltak, a nyelvészet tárgyilagosabb lett, és további benyomások hatására új fényben tűnt fel az esztétika és a művészet, a filozófia, etika, jog és pedagógia, melyek új szemléletet nyertek, elvesztve érthetetlen ellentmondásaikat és rejtélyeiket. Röviden, a szellemtudományok teljes szféráját áthatotta és megtermékenyítette a pszichoanalízis eszméje, mely nem csak arra szolgált, hogy a múltat és a jelent megvilágítsa, hanem a jövőre nézve is feladatokat jelölt ki. Mélypszichológiai vívmányait a felvilágosítás szolgálatába kell állítani, az etikai rendszer újrafelépítésének szolgálatába, miután az eddigi a háború súlya alatt csődbe menni látszik. A pszichoanalízis még fiatal, és az orvostudomány mellett még számtalan területre hatással van, melyek nagy sikert ígérnek. ez idáig csak a szerencsések egész kicsi körének volt hozzáférhető, akik véletlenül a vonzáskörébe kerültek. A pszichoanalízis kész arra, hogy további feladatokat töltsön be a szellemtudományok területén, és nagyobb kör számára kell hozzáférhetővé válnia. Az egyetemi tanmenetbe be kell vezetni, legfőképpen az orvosi és a filozófia szakon.

Lubinszki Mária fordítása