IRODALOM

 

Dávid András

úr ír

2019.11.11.

Alig vártam, hogy elkezdődjék az iskola és meg is tanították hogyan kell hátul összefont karokkal ülni, olvasni pedig az izgalmas regénysorozattal „úr ír” című epizóddal kezdtünk, ami roppant fontos kérdéseket vetett fel számomra. Ki az az úr? Mit ír? Minek ír? Mi miért nem írunk? Miért nem olvas?, de a tanító néni rám rivallt, hogy jelentkezzek, ha mondani akarok valamit. Akkor kitört a forradalom. A forradalom úgy tört ki, hogy reggel iskolába indulás előtt a távolból kerepelést hallottunk.

– Géppuska – mondta anyám. – Ne menj az ablakhoz!

Azután apám is hazajött – nem jár a villamos – mondta. – És a Széna téren lőnek. Kitört a forradalom.

– Hű de jó! – ujjongtunk. – Akkor nem kell iskolába járni!

Egy csodálatos Orion rádió vált hirtelen a legfontosabb berendezési kelléké a lakásban.

 [1]

Apám bekapcsolta és izgatottan várt, hogy bemelegedjen. Én is izgatott voltam, mert volt a rádiónak egy varázsszeme, amit macskaszemnek hívtak. Mikor zölden felragyogott, addigra a hang is megjött, zúgott, fütyült, sípolt, és néha el-elkapott néhány hangfoszlányt.

„Itt a Szabad Európa rádió a 12, 16, 19, 21 és 24-es rövidhullámon. Híreket mondunk…” A varázsszem erősen ugrabugrált mintha egy színház zöldszínű függönyét rángatnák. Apám fejével szinte belebújt a hangszóróba. Nehogy már a szomszédok meghallják… bár ők is a Szabad Európát hallgatják.

Anyám a másik szobában a Kontingentál írógépet püfölte. Volt neki egy elegáns szürke Hermes babyje is, made in Schwitzerland utazásokhoz, bár soha, sehová nem utazott, és oda se vitte a kis gépet. A nagyobb, irodai Continentalt használta mindenre, már ami az írást illeti.

Kint meg csak kelepeltek tovább.

 

Hermes baby vs Continental

 

– Mit írsz Anya?

– Levelet.

– Kinek?

– Hát most pont senkinek. Veszélyes idők ezek, jobb, ha senkinek nem ír az ember. Meg posta sincs.

Anyám mellett álltam és figyeltem, ahogy az írógép kocsija apró lépésenként ugrik a gép oldala felé, csenget, és lökődik vissza, és ez ismétlődik újra meg újra.

– Miről írsz?

– A napjainkat írom le. A forradalmat.

– De hát egész nap itthon vagyunk! Itt nem történik semmi.

– Nekünk ez a forradalom. Leírom senkinek, hogy semmi sem történik. Köszönjük, jól vagyunk. Ez a legfontosabb.

– Na de minek ír az ember, ha semmi értelme nincs?

– Már hogy ne lenne értelme! Megörökíted ezzel az időt!

– Mit csinálsz a megörökített idővel?

– A másolatát elteszem a levelek közé. Látod, itt vannak a levelek, amiket kaptunk, és itt a válaszaim rá hártyapapíron, indigóval.

Kitekerte a kocsiból a hártyapapírt, az indigóval, meg az eredetivel. Az eredetit összegyűrte és kidobta, az indigót félretette a következő oldalhoz, a hártyapapírt pedig betette a többi levél közé.

– Jobb lenne, ha elégetnéd az eredetit, amit kidobtál. Ki tudja… – mordult fel apám. – Azt mondják a Kossuthon[2], hogy erősödnek az antiszemita felhangok. Meg azt is mondják, hogy kiderült, nem is forradalom zajlik, hanem ellenforradalom!

Szerencsére egy mukkot sem értettem az egészből. Az egész egyre fenyegetőbben hangzott.

– Most ki a jó és ki a rossz?

– Andriska maradj nyugton és ne kérdezősködj!

– Azt meséltétek, hogy a hős szovjet katonák felszabadítottak minket a gonosz németektől. Akkor most visszajöttek a németek?

– Nem jöttek vissza. Az oroszok vannak itt.

– Vigyáznak ránk?

– Vigyáznak Andriska! Jobb, ha nem jártatod feleslegesen a szádat! Jobb, ha te is vigyázol!

 

1956. november 6. ég a Levéltár

 

Magyar Tűzoltóparancsnokság, Budapest, I. Ker. Szertár.

Napló

15óra 3perc, telefonbejelentés:

Bejelentő: DAné, Spitz Livia

Tűzeset: Ég a levéltár

A telefonbeszélgetés leírása:

DAné, Spitz Livia: Istenem, Istenem! Ég a levéltár! Felgyújtották, vagy találatot kapott. Siessenek!

Ügyeletes tiszt: Nyugodjon meg polgártársnő! Melyik levéltár ég?

DAné, Spitz Livia: A Nemzeti Levéltár a Várban! Látom a füstöt!

Ügyeletes tiszt: Milyen füstöt lát a polgártársnő?

DAné, Spitz Livia: Hatalmas fekete füst csap fel az égboltra!

Ügyeletes tiszt: Hol van a polgártársnő?

DAné, Spitz Lívia: Itt állok az ablakban és látom, ahogy felcsap a kék égboltra a vastag, fekete füst!! Ne lacafacázzanak, hanem oltsák már el a nemzeti értéket!

Ügyeletes tiszt: Már kaptunk több bejelentést. Rajta vagyunk.

 

ÁVH lehallgatási jegyzőkönyv kivonat DAné, Spitz Lívia és V.Erzsi telefonbeszélgetéséből.

– Halló! Halló!

– Halló! Ki beszél?

– Te vagy az, Erzsi?

– Ki van a készüléknél?

– Lili vagyok, igazán megismerhetnéd a hangomat!

– Hogyhogy kaptál vonalat? Már órák óta próbálok telefonálni, de süket az egész vacak. Azt hittem az iker beszél órákon keresztül.1

– Nekem van vonalam. Engem hívtál volna Erzsikém?

– A tűzoltókat próbálom órák óta, képzeld, ég a levéltár!

– Most beszéltem velük, én is látom, itt a Kissváb hegyen tőlem minden látszik, mintha igaz se lenne!

– Pedig…

– Te mit látsz?

– Képzeld Lilikém, szemben, a Szigeten (Leírótiszt bejegyzése: Margitsziget, Mivel V. Erzsi a XIII. ker. Duna-parton lakik), most ott vannak az oroszok.

– Az oroszok mindenütt ott vannak.

– Igen, de a szigetre bevittek valami ágyút is. Onnan lövik a várat. Onnan lőttek be a Levéltárba is!

– Szent Isten! Akkor fel kell hívnom az Incit, ők meg az Uri utcában laknak. Bár ott vastagak a falak.

Leírótiszt bejegyzése: beszélgetés megszakítva.

 

 

ÁVH lehallgatási jegyzőkönyv kivonat DAné, Spitz Lívia és dr. Kné Inci telefonbeszélgetéséből.

– Incikém szerbusz, képzeld ég a levéltár!

– Nekem mondod? Sanyi kiment a többiekkel oltani.

– Azért füstöl annyira?

– Sanyi azt mondja, nem azért gyulladt be, mert levéltár. A levelek rosszul égnek. A papír nem gyullad be könnyen.

– De ezek régi papírok!

– Sanyi azt mondja, az oroszok belőttek véletlenül egy gyújtóbombát, és mivel a háború után szabálytalanul nem cement, hanem bitumen-fedést kapott az aljzat, az ég, mint a fáklya. Az oroszok meg azt hiszik, valami titkos lőszerraktárat találtak el, úgyhogy most az a célpont.

– Füstöl.

– Ég.

– És el tudják oltani?

– Nem.

 

Magyar Tűzoltóparancsnokság, Budapest, I. Ker. Szertár.

Napló 1956. November 7.

11óra 33 perc, telefonbejelentés:

Bejelentő: DAné, Spitz Lívia

Tűzeset: Ég a levéltár

 A telefonbeszélgetés leírása:

DAné, Spitz Lívia: A Nemzeti Levéltár a Várban! Látom a füstöt! Látom a lángokat!

Ügyeletes tiszt: Hol van a polgártársnő?

DAné, Spitz Livia: Itt állok az ablakban és látom, ahogy felcsapnak a lángok! Már egy napja ég!  Mit lacafacáznak, oltsák már el a nemzeti értéket!

Ügyeletes tiszt: Rajta vagyunk, polgártársnő. Sajnos a tankok elvágták a tömlőinket, nem tehetünk semmit! De rajta vagyunk!

 

Emlékfoszlányok:

V. Erzsi: Látom, hogy az ablakon át dobálják ki az iratokat.

DAné, Spitz Lívia: Fontos dokumentumok is lehetnek!

V. Erzsi: Vagy röplapok.

Önkéntes civilek: Nincs víz a tűzcsapokban.

 

A levéltár óvóhelyén ekkor néhány levéltári dolgozó befejezte a kártyacsatát.2 XX.3 kontrázott piros betlivel zárta a délutánt, és elhatározták, feljönnek az óvóhelyről, mert megéheztek. Ekkor szembesültek néhány civil egyetemistával, akik vödrökkel felszerelkezve próbálták meggátolni a tűz terjedését.

– Maguk mit keresnek itt, polgártársak?

– Oltjuk a levéltárat.

– Hogyan kerültek az épületbe?

– A koleszból. Láttuk, hogy ég. A kapu meg tárva-nyitva.

– Né mán, ténleg ég a fránya!

– Hívjuk az igazgató polgártársat!

– Majd ő eloltja, gondolod.

– Nem, de kihíjja a tűzoltókat.

– Már voltak itt a tűzoltók!

– Hát nem látszik.

– Nem

– Levonulunk – mondta a tűzoltóparancsnok. És levonultak.

 

Látom, hogy a Vérmezőre egy alacsonyan keringő repülőgépről röpcédulák tömegét szórják. Az emberek, mint kis fekete pontok rohannak a cédulákért. Ki vannak éhezve a betűkre.

DAné, Spitz Lívia: Andriska, gyere el az ablaktól! Belőhetnek.

– De Anya! Miért baj az, ha ég a levéltár?

DAné, Spitz Lívia: Ha leég a levéltár, azzal elég a múltunk!

– És az baj, Anya?

DAné, Spitz Lívia: Istenem! Istenem! Elég a múltunk! ... Végre!4

 

 

 

 

1 Ezekben az időkben kevés telefonvonalat volt képes kezelni a társaság, ezért a megoldást az „ikresítésben” gondolták megtalálni. Egy-egy vonalhoz 2-2 végállomás csatlakozott egyszerre, abból a - téves - meggondolásból, hogy amúgy is ritkán beszél mindenki ugyanabban az időben. Ezért aztán sokszor órákig „nem volt vonal”.

 

2 forrás: Lakos János: Ismeretlen dokumentumok az Országos Levéltár 1956. novemberi égéséről 151.o.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariKozlemenyek_67/?pg=136&layout=s

 

3 Nevét személyiségi okokra hivatkozással nem közöljük, de megtalálható a levéltári dokumentumokban

 

4 az alábbi szöveg szerzői jogai nem szabadok (?) ugyanakkor interneten megjelenik, tehát bárki számára elérhető, olvasható.

 

Komjáthy Miklós: TŰZVÉSZ AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁRBAN*

 

„Az 1956. október 23 utáni budapesti harci események során súlyosan megrongálódott á Magyar Országos Levéltár épülete és igen súlyos károsodás érte az épületben őrzött iratanyagot. November 6-án délután tűz ütött ki a levéltár nyugati raktárszárnyának negyedik emeletén. A tűz rövidesen átterjedt a harmadik, majd később a második emeletre is. A rendkívüli körülmények között nem lehetett a viharos szél által is szított tűzvészt időben megfékezni, bár az a néhány dolgozó, aki állandóan bent lakik az Országos Levéltárban, valamint az I. kerületi tűzoltók, szinte emberfeletti erőfeszítéssel igyekeztek a szörnyű elemi csapásnak gátat vetni.”

 

„A pernyévé vált irattömegeket azonban pótolni nem lehet Ezek az iratok az egész föld kerekén csak itt voltak meg. Hiányuk századok múlva is emlékeztetni fogja a kutatókat arra, mi történt itt 1956 novemberében.”

„A nyugati szárny két felső emeletén 1867 (a Habsburg-házzal való kiegyezés) utáni írat emlékek voltak elhelyezve. Ezekből teljesen megsemmisült a legtöbb kormányszerveknek az 1945-1952. közötti időből származó mindazon irat anyaga, mely már be volt szállítva, Lángok martaléka lett ezek között az 1945 évi debreceni ideiglenes kormány és országgyűlés iratdokumentumainak túlnyomó része. Tömegével semmisült meg az újjáépülő ország szociális viszonyaira, közoktatásügyére, ipar ügyére, pénzügyeire (a pusztító inflációra, stabilizációra), földművelés-ügyére (a földosztás előkészítésére, végrehajtására), közlekedés- és postaügyére, kül- és belkereskedelmére, igazság-ügyére vonatkozó iratoknak, a Gazdasági Főtanács (ezeknek az időknek a nemzetgazdaságot legfőbb szinten irányító szerve) a Tervhivatal (köztük a tervgazdálkodás előkészítésével, a hároméves tervvel kapcsolatos) iratainak igen-igen nagy része stb. A történész, közvélemény általában érzékenyebben reagál régebbi, mint modern iratok pusztulására. A magyar történelem népi demokratikus korszaka iratai nagy tömegének megsemmisülésénél azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem eseménytelen, szürke, sablonos «tucatévek», hanem a mindennapi szóhasználat szerint is történeti idők iratai hamvadtak el.

Rettenetes a pusztulás az 1867 és 1944 közötti iratokban is.

 Elhamvadt az 1867 utáni Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium és a vele kapcsolatos tanácsadó és véleményező szervek már a második világháborúban erősen megfogyatkozott anyagának igen nagy tömege. Az ún. Levente mozgalomtól (az ifjúság katonai kiképzésétől) a tudósképzésig a magyar kulturális élet egyetlen kérdését sem lehet majd a «teljes» forrásfelhasználás nyugodt biztonságával megválaszolni, a velünk szomszédos népek különösen fájlalhatják a nemzetiségi iskolaügyre, iskolán kívüli népművelésre, általában a magyar kormány nemzetiségi kultúrpolitikájára vonatkozó, nagybecsű anyag pusztulását.

A ferencjózsefi és a Horthy-korszak szellemi kép egyszer s mindenkorra csonka fog maradni. Csaknem maradéktalanul megsemmisült az Igazságügy-minisztérium, a Kúria (a legfelsőbb bíróság) a Közigazgatási, a Szabadalmi, az Országos Földbirtokrendező Bíróság (az 1920-as évek földreformjának végrehajtásával megbízott szerv) s számos más igazságügyi és jogügyi hatóság (igazságügyi Orvosi Tanács, Kincstári Jogügyi igazgatóság) iratainak az Országos Levéltárba szállított része. Az Igazságügyi misztérium anyaga nemcsak a modern magyar igazságügyi szervezet kialakulására, működésére tartalmazott elsőrendű forrásnak számító adatokat, hanem - az Igazságügy-minisztérium valamennyi minisztérium jogi véleményező szerve lévén - e korszak valamennyi törvényének és rendeletének nemzetközi szerződéseknek előkészítésére, véleményezésére vonatkozó adatokat is.

Ezek a források hiányozni fognak a magyarral szomszédos népek történetíróinak is. A korszak jogszolgáltatásának és igazságügyi szervezetének rekonstrukciója szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik majd. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknek az iratoknak pusztulásával a magyar és a szomszéd népek gazdaság- és társadalomtörténetének sokszínű, sajátos forrásanyagát is örökre elveszítettük, Úrbéri viszonyoktól az 1920-as évek földreformjáig, sajtóvétségektől államellenes izgatásokig, ezer és ezer problémára borult sötétség. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy a kiegyezés utáni évtizedek, megfogyatkozott forrásanyagukkal igazságügyi vonatkozásban csaknem olyan homályos területté váltak, mint a korai középkor bármely évtizede.

Itt említjük meg, mert tárgyilag ide tartozik, bár külön őriztetett az ún. Bírósági Csoport anyagát Ennek a csoportnak gondozásában volt a régibb bíróságok iratanyaga. Elégett az eperjesi királyi táblának (fellebbviteli bíróság) nagyobbára 1724-1848, kisebb részben 1861 1869 között keletkezett anyaga. Megsemmisült a magyar szabadságharc leverését követő abszolutizmus (1849-1861) és a Habsburg-házzal való kiegyezési megelőző un, provizórium (1861-1867 az irat anyagot tekintve 1869) korának még alig kiaknázott irattömege is, a Kúria periratainak 1881 előtti része és sok más kisebb állag. Az elégett iratok forrásértékét alig lehet eltúlozni. Most már szinte lehetetlen a magyar jobbágyfelszabadítás közvetlen gazdasági következményeinek, a volt. földesurak és jobbágyok, ill. a volt jobbágyok és zsellérek közeit a földért folyó küzdelemnek mindenben hű, adatszerű megelevenítése. Nagyon nagy veszteség azoknak az abszolutizmuskori bírósági és ügyészségi iratoknak a megsemmisülése is, amelyek a magyar szabadságharc jóformán minden számottevő, sőt kevésbé számottevő szereplőjére bőségesen tartalmaztak adatokat nagyrészt olyanokat, amelyeket eddig még senki sem használt lel. Az elpusztult iratok közül külön kell kiemelni a Kúria 1869-1881. évi. selejtezetlenül. teljesen hiánytalanul fennmaradt állagának nagy forrásértékét. Minthogy az egykorú perrend szerint minden ügy feljuthatott a Kúriára, az iratok között az egykori Magyarország területén lefolyt minden jelentősebb per (politikai nemzetiségi stb. perek) anyaga megvolt

A Magyar Országos Levéltár veszteségei között talán a legfájdalmasabb a családi levéltárak és intézmények osztályán bekövetkezett pusztulás. Nemcsak azért, mert a megsemmisült családi levéltárak anyaga időben messze visszanyúlik egészen a mohácsi vészig (1526 előtti részüket külön őrzik a Mohács előtti Gyűjteményben is, mint mondottuk, az épen maradt!), hanem azért is, mert az ezekben őrzött iratok többrétűen és többszínűén tükrözik az emberi életet, mint egy-egy minisztérium irattömege. A magyar családi, főképpen főúri levéltárak a feudalizmus és a kapitalizmus korának felbecsülhetetlen értékű kútfői, szinte kimeríthetetlen forrásai a magyarországi parasztság életének.

Még szakemberek számára is alig érzékeltethető az a veszteség, amelyet a magyar, sőt általában a dunavidéki népek történetírása számára a volt magyaróvári Habsburg-levéltár politikai, katonai, gazdasági, az Esterházy-család pápai, a Hunyadi-család kéthelyi uradalmának, a Khuen-Héderváry-család gazdasági, a Rákóczi-Aspremont-család birtokjogi és birtokgazdálkodási. (de nem a szabadságharcra vonatkozó), a Sigray-család dunántúli uradalmainak, a Teleki-család volt Gyömrőről levéltárának gazdasági, a Tisza-család volt geszti birtokainak, a Vay-család volt Berkeszi levéltárának, a Windischgrätz-család volt sárospataki levéltárának gazdasági és politikai iratai, a Zichy-család és a Zichy-Meskó-család levéltárai stb. gazdasági és más vonatkozású iratai túlnyomó részének pusztulása Jelent. (Bár közülük nem egy már az 1944-45. évi harci cselekmények során és akkori őrzési helyén oly súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a maradék inkább csak töredéknek volt tekinthető.) igen értékes anyag égett el a Batthyány hercegi család volt körmendi levéltárából is (főképpen XYr-XVfJ. századi uradalmi számadások, urbáriumok és úriszéki jegyzőkönyvek.) Ezeken kívül a tűz martaléka lett sok kisebb családi levéltár is. A közép- és főnemesi és főhercegi levéltárak anyaga, mint a fentebbi felsorolásban is utaltunk erre, túlnyomóan gazdasági jellegű. Egyik-másiknak azonban számottevő politikai vonatkozású, sőt nem egynek komoly külpolitikai, európai érdeklődésre számot tartó iratemlékei is voltak. Különösen súlyos veszteség éppen ebből a szempontból a Rákóczi-Aspremont és a Habsburg levéltár pusztulása. Az előbbiben a harmincéves háborúval, az utóbbiban pedig a XVII. század végi németalföldi szabadságharccal kapcsolatban voltak igen érdekes iratok. A maga nemében páratlan történeti forrás semmisült meg ifj. Andrássy Gyula grófnak, az osztrák-magyar monarchia utolsó külügyminiszterének, a Horthy-rezsim Habsburg-párti ellenfelének politikai levelezése és naplói elégésével. Odavesztek a Horthy* korszak két kultuszminiszterének, Hóman Bálintnak és Szinyei-Merse Jenőnek miniszteri működése kapcsán keletkezett íratok is. Hóman irataival együtt elégett rengeteg érdekes fénykép. Szinyei-Mersének pedig nemcsak politikai, hanem családtörténeti és birtokjogi iratanyaga is elpusztult.

Megsemmisültek a Teleki Pál által alapított Államtudományi intézet tudományos kéziratai és kéziratos, valamint sokszorosított térképei, a budapesti egyetem jogi, orvosi és bölcsészeti kara iratainak javarésze, Fabró Henriknek, az országgyűlési gyorsiroda főnökének a trianoni béketárgyalásokról készült feljegyzései, a Magyar Történelmi Társulat, a Nemzeti Színház, az Operaház, az Országos ösztöndíjtanács és több más intézmény iratanyagának túlnyomó része.

Maradéktalanul az enyészeté lettek azok az íratok is amelyeket az ötvenes évek elején foganatosított kitelepítések során Budapestről eltávolított személyek lakásán talált iratokból az Országos Levéltárba szállítottak.

A népi-demokratikus korszak elpusztult iratanyaga -1882.5. a ferencjózsefi és Horthy-korszaké 1836, a régebbi bírósági iratoké 1889, a családok és intézmények levéltárából megsemmisült iratoké 1160 folyóméterre rúg. Azaz az 1956. novemberi harci cselekmények során a Magyar Országos Levéltárban elpusztult 8767.5 folyóméter irat

A károk felsorolása, a veszteséglista* korántsem teljes, még kevésbé lehet elmondani, hogy a veszteségek eszmei értékét, azaz az elpusztult irattömeg forrásértékét csak hozzávetőleg is meg tudtuk volna állapítani. Ez későbbi, nyugalmasabb és boldogabb időknek lesz fájdalmas feladata. Pillanatnyilag a méteres lángokból kimentett és az oltás közben átvizesedett iratok szárítása folyik (infrasec lámpákkal és nedvességszívó papirosokkal), a megrongált iratok restaurálására kértük és ezúttal is kérjük minden bel- és külföldi szakember segítségét.

Restaurálási erőfeszítéseinkkel talán kisebbíthetjük veszteségeinket, amelyeknél súlyosabbakat - ezt szakmai sovinizmus nélkül mondhatjuk - Magyarország egyetlen intézménye sem szenvedett. Mert bár a Természettudományi Múzeum kára csaknem 70 %-os, az elpusztult anyag új gyűjtés révén, ha roppant nehézségek s költségek árán is, de jelentős részben pótolható. Az iratok azonban egyedi darabok. Ha megsemmisülnek egyszer s mindenkorra pótolhatatlanok. Az elégett iratoknak csak elenyészően csekély töredéke volt filmre véve. Ami most elpusztult, annak hiányát nemzedékek multán is érezni fogják mindaddig, amíg magyar történelmet írnák e földön.

 

* KOMJÁTHY Miklós: Tűzvész az Országos Levéltárban. Levéltári Híradó, 6. (1956) 4. sz. 3–6.;

https://library.hungaricana.hu/en/view/LeveltariSzemle_06_1956/?query=SZO%3D(iskola)&pg=505&layout=s



[1] Az ORION háromfejes védjegy: Bottlik József grafikus művész alkotása. (jogilag közlése nem biztosan szabad)

[2] helyesen: a Kossuth Rádióban a hírekben