KUTATÁS

Bacsó Beáta

Karinthy Frigyes megváltó figurájának fejlődéstörténete

a Gershom Scholem-i zsidó messiás-eszme meghatározásán keresztül, valamint a Nietzshe- és Freud-hatás kimutatása

 

2019.12.31

„Itt vagyok, példának jöttem, láthatjátok milyen baj van a világgal.”[1]

karinthy frigyes

 

1. Bevezetés

Nietzsche filozófiája és a freudi pszichológia megtermékenyítette a századforduló közép-európai irodalmát. E két nagy szellemi áramlat hatására létrejön egy pszichologizáló, amellett filozófiai tartalommal is telítődő irodalom. A legérzékenyebben az emancipálódó zsidó, illetve a zsidó kultúra vonzáskörében gondolkodó nem zsidó írókat érinti, érzékelve koruk modern polgári társadalmának nihilisztikus, értékvesztő jelenségeit, amelyek (egyéb gazdasági és politikai okok mellett) az első világháború kitöréséhez vezetnek, és okoznak majd igazi törést az európai kultúrában.

  Így egyfajta megváltás-igény támad a társadalomban, ami a politika színterén a marxizmus ateista gazdasági-társadalmi megváltó-eszméjében, az irodalomban pedig számos megváltás-műben jut kifejezésre.

  A zsidó kultúra vonzáskörében lévő írók esetében sokszor egy sajátos zsidó messiás-eszme fogalmazódik meg, ami egy racionális, evilági megváltás-igényt támaszt.

  Ebbe a vonulatba sorolható Karinthy Frigyes is, csak nála jóval rejtettebb a hatalmas, sok műfajú életműben, mint pl. Pap Károly[2], vagy Hermann Broch[3] esetében. Karinthy íróbarátai, közvetlen rokonai előtt viszont ez a vonatkozás teljesen nyilvánvaló volt, ami Karinthynál a „felelős ember” szerepében – az életben szerepjátszásában, az irodalomban messiás-figuráiban nyilvánul meg.

  Hogy mennyire azonosult ezzel a megváltói szereppel[4], és hogy sokszor mennyire azonosították vele mások is, az Karinthy Gábor Apámról c. nekrológja tanúskodik a leginkább:

 

 „A temetésen nagy tömeg kísérte koporsóját a halottas háztól a sírig. A kocsi után hosszú sorban s kétoldalt is rengeteg ember. Mint egy roppant uszály vonult a sokaság a koporsó után. S legszéléről a szegények mentek, a rongyosok. Közülük néhányan befurakodtak a sor közepére, egészen közel a kocsihoz, s csillogó szemmel haladtak mellette. Ünnepelték itt is, most is. Végre módját ejthették, hogy ünnepeljék. Koldusok és lelki-rokkantak, különös, kócos figurák, akik, ahogy a menet lassan, hullámozva haladt előre, tántorogva és görnyedten követték őt utolsó útjára. A nagy embert, akinek hozzájuk is volt szava, nem csak írásban, hanem élő szóval és külön-külön is. Egyikük-másikuk éveken át hordozta forró hálával a képét s emlékezett egy-két szavára, amit akkor mondott neki, amikor a város szélén vagy egy mellékutcában véletlenül beszédbe elegyedtek, s amit ő maga már réges-rég elfelejtett. Némelyik régi újságcikket őrizgetett tőle rejtett fiókok mélyén, egy mondat miatt, melyről úgy vélte, kizárólag neki szóló üzenet; s most, mikor meghallotta halálának hírét, családostul kivonult a temetésre.

Emberi lényének hatása és munkássága így vetette a legszélesebb köröket. Apám központ volt akarva is, akaratlanul is, akiből szálak és sugarak indultak. S akiben egy hallatlanul sokrétű és sűrű hálózat futott össze. Gyönyörködött és gyönyörködtetett és gyönyörködtetni fog késő nemzedékeket is!”[5]

 

2. Előkép –Holnap reggel

 

A „felelős ember” irodalmi előképe a Holnap reggel c. három felvonásos színdarabjában ölt testet, Ember Sándor alakjában, melynek előszavában így ír az önként vállalt felelős ember szerepről:

 

„…Kiverte belém, hogy nekem kell megoldanom csomókat – hogy én vagyok felelős az életért, melyért senki se vállalja a felelősséget?...”[6]

 

  Karinthy Márton Ördöggörcs c. regényében (főhőse, Karinthy Gábor személyével összefüggésbe)[7] így vélekedik erről a színműről:

 

„Ember Sándor mérnök, miután Olson Irjö, az északi orvos kioperálja belőle a halálfélelmet, felszáll a saját maga tervezésű harci repülőgépre, és legyőzve a halált, diadalmasan visszatér. Személyisége teljesen megváltozik útja során, új emberré lesz, s ez képessé teszi arra is, hogy megszabaduljon eddig gyötrelmesen, gyáván viselt, legmélyebb lelki harmóniájában zavart okozó szerelmétől, (…) Mi a Holnap reggel gondolata? Tulajdonképpen ’übermensch’-et, egy új emberfajtát teremtett Apa, a halálfélelemtől való megszabadulással újjászülető, emberfeletti embert.”[8]

 

  Karinthy maga így fogalmaz a színmű előszavában: „Azt az embert akarom látni, akit az értelem és belátás teremtett volna a hatodik napon, ahelyett, akit a véletlen teremtett.  A kísérleti embert, a homunkuluszt akarom látni...”[9]

  K. Márton további vélekedése szerint: „Mindenesetre Ember Sándor, mint figura – gyengeségeivel, esendőségeivel együtt is -, még mindig sokkal inkább magasabb rendű ember, mint Nietzsche übermensche, Zarathustra, aki egyébből sem áll, mint ködből, szikrázásból és gomolygó káoszból.”[10]

  Gabi (mint az Ördöggörcs főhőse) hevenyészettnek, a zseniális gondolatot elhibázottnak találta, és felteszi a kérdést: „Hol van a Nagy Mű, amire mindig készült? Amelynek megírására agyának működése képessé tette volna? Hol rontotta el?”[11]

  A színmű valóban nem a legsikeresebb darabjai közé tartozik (bár Babits méltatta a Nyugatban megjelent kritikájában)[12], ő maga sem volt vele elégedett:

 

 „Ami ebből a hevenyészett darabból kimaradt, az új dráma koncepcióját, azt szerettem volna megírni egy értekezésben – s amit ez értekezésben el nem magyarázhatok, amit csak élő élettel, tragikummal, közvetlenül bizonyíthatok be: azt szerettem volna megírni egy drámában. Most már egyik se lesz meg – de a kísérlet ne múljon el nyomtalanul.”[13].

 

  Mégis, Ember Sándor alakja mindenképpen egy nagy ívű messiás-figura első megnyilatkozása.

  A darab az első világháború alatt születik meg: „Közreadom hát e tragikomédiát úgy, ahogy két hét alatt a háború nyolcadik hónapjában megírtam.”[14]

  A háború minden korban az apokaliptikus végidők érzetét kelti, az emberekben, fellép a megváltás iránti igény, amint már említettük ez az irodalomban is utat tör magának. Karinthy egy polgárosodott, asszimilált, már evangelizált zsidó családban született.[15] Ennek ellenére (vagy éppen ezért?), megváltó-figurái atavisztikusan hordozzák magukban a zsidó messiás jellegzetességeit, ha nem is mindig „vegytiszta” formában.

 

3. A messiás-eszme meghatározása a zsidó hagyományban

 

De mit is takar az a fogalom, hogy zsidó messiás/messianizmus? Erre a kérdésre Gershom Scholem: A messiás-eszme a zsidóságban c. tanulmánya ad választ. Scholem először a keresztény messianista eszmével veti össze a zsidó megváltás fogalmát:

 

 „Alapvetően eltérőek azok a megváltás-fogalmak, amelyek a zsidóságban, illetve a kereszténységben megszabják a messianizmushoz való viszonyt: amit az egyik felfogás fő érdemének, küldetése pozitív vívmányainak tekint, a másik éppen azt értékeli le és vitatja a legszenvedélyesebben. A zsidó gondolkodás, minden formájában és alakjában, mindig ragaszkodott egy olyan megváltás-fogalomhoz, amely azt a nyilvánosság előtt, a történelem színterén, és a közösség közegében zajló folyamatnak fogta fel, röviden olyasminek, ami döntően a láthatóság birodalmában megy végbe, s ilyen látható megjelenés nélkül el sem gondolható.

  Ezzel szemben a kereszténységben az a felfogás az uralkodó, amely szerint a megváltás a szellem szintjén, a láthatatlanság birodalmában, a lélekben, az egyén világában zajló folyamat, hatására titokzatos átalakulás megy végbe, és nem szükséges, hogy a külvilágban bármi is megfeleljen neki.”[16] [Kiemelés tőlem – B. B.]

 

  Természetesen mindét megváltás az eszkatológikus idő, tehát az axiológia és teleológia fogalmán belül értendő.[17]

  Scholem a továbbiakban megkülönböztet a zsidó messiás-eszmekörön belül apokaliptikus, ill. az azt elutasító felfogásokat. Ezen túlmenően konzervatív, restaurációs, utópikus, valamint a kettőt egyesítő irányzatokat.

 

„A messiási gondolat, mint eleven hatalom a zsidóság (…) világában mindenkor az apokaliptikával szorosan összekapcsolódva jelenik meg. (…) a messiás-eszme nemcsak az emberiség megváltás-reményét megfogalmazó elvont tétel kinyilatkoztatásaként jött létre, de mindenkor fölöttébb konkrét történelmi összefüggések kísérték.”[18]

 

  Az igen sokrétű és szerteágazó tanulmányból számunkra még Maimonidész, ill. Jesája messiási korra vonatkozó meghatározása érdekes:

„Abban a korban nem lesz éhínség, sem háború, sem irigység, sem viszály, mert a földi javak bőségesen rendelkezésre állnak majd. Az egész világnak egy célja lesz csak, Istent megismerni.”[19]

  Maimonidész egyetlen kritériumot tart fontosnak a messiás személyét illetően: „hogy sikerrel jár-e vállalkozása. A Messiásnak igazolnia kell magát a jogos szkepszissel szemben, mégpedig nem kozmikus jelek és csodák, hanem a történelmi siker révén.”[20]

  Ennek ellenére a Levél Jemenbe (Iggeret Témán), még figyelembe veszi „a hagyomány eszkhatologikus kellékeit (…) de még helyet kap a csoda eleme: (…) De a csak őt megillető tulajdonság az, hogy Isten érkezésének puszta hírével megrendíti majd a Föld összes királyát. Királyságuk megsemmisül, sem karddal, sem lázadással nem tartóztathatják fel őt, vagyis nem támadhatják, és nem hazudtolhatják meg, hanem megbabonázzák őket az általa megmutatkozó csodálatos jelek. Aki meg akarná ölni őt, azt ő öli meg. Nincs menekvés előle, és keze közül nem lehet megszabadulni… Ez a király igen hatalmas lesz. Aki ellene kél, azt Isten elpusztítja, és az ő kezébe helyezi sorsát.”[21]

 

  Tehát, amint látjuk, a hagyományon belül többféle messiás-elképzelés létezik egymás mellett. Ugyanígy, a szekuláris zsidó gondolkodásban is nagyrészt a messiás scholemi értelmezései keverednek. Karinthy messiás-figurái tehát érvényesen felelnek meg a zsidó megváltó kritériumainak. A továbbiakban éppen ezt fogom részletesebben is bizonyítani – Nietzsche és Freud hatásának figyelembevételével.

 

  Bár Ember Sándor még nem egészen kiforrott megváltó, nála inkább egy Zarathustrához hasonló önmegváltásról beszélhetünk (mint láttuk K. Márton véleményét is), de a későbbi[22] Az ezerarcú lélek és a szervesen hozzátartozó Telma Titusz Kiáltványa főhőse, ill. a Kötéltánc összetett messiás-álmessiás alakja, sőt még a Lepketánc „Géniusz”-a is[23] már magában hordozza egy zsidó megváltó kritériumait.

 

4. A Holnap reggel elemzése

 

A Holnap reggel mély filozófiai és etikai tartalmat hordozó, de egyébként banális szerelmi története, több ponton is megelőlegezi a „felelős ember” későbbi, jobban kidolgozott alakjait, motívumait. 

  A Kötéltánc c. kisregény összetett figuráját ugyanúgy Wittmann Viktor mérnök és pilóta barátjáról mintázta Karinthy, mint a korábbi Ember Sándort, bár K. Márton szerint:

 

„Néhány korai novellájában megjelenik egy furcsa északi figura, egy távoli idegen, mérnök vagy orvos, különös, emberfeletti képességekkel és világot megváltó akarattal. A figurát az élet szolgáltatta. Egyik nővérét, Gizit[24] ugyanis egy norvég mérnök vette feleségül, és elvitte a távoli északra. A családban csak a „Viking”-nek nevezték.”[25]

 

  Ugyanakkor a színmű számos elemet felhasznál a Wittmanról írt novelláiból, az ő révén szerzett repülő élményeiből. A Kötéltáncot[26] a darab álomszerűsége is megelőlegezi, sokszor ugyanazt a sűrítő montázs-technikát alkalmazza, mint ott, az álom és valóság szinte szétválaszthatatlan keveredésében. A színdarab előszavában is utal erre maga Karinthy, sajátos lételméletet állítva fel ezzel, és számos művében építkezik ezen álommotívumára:

 

„Lehetetlen, hogyha valaki valaha őszintén és hivatottan próbálta megérteni az emberi életet: fel ne tűnt volna néki a világ álomszerűsége – ma inkább, mint valaha. E zűrzavaros álom egyetlen pozitívuma éppen e ráeszmélés az álomra – hogy tudjam, hogy csak álmodtam, s hogy odakünt a valóság világában minden másképpen van, mint ahogy hisszük. Már most, hogy odakünn mi van, az álom hibás okoskodásával úgysem találjuk el soha – az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy kiáltunk egyet, akármit, akármilyen formában, de szívből és indulatból, és őszintén, azzal a fájdalmas kiáltással, amit a gonosztól való félelem s a jó utáni vágy sajtol ki szívünkből – és talán akkor, e hang fizikai erejétől felébredünk nyomasztó álmunkból.”[27]

 

  Az álommotívum megjelenésének nem csak freudi pszichologizáló indíttatása van, hanem a messiási kor eljövetele, mint prófétai látomás, (mint vágyálom), lényegében elválaszthatatlan az álom fogalmától. Így Karinthy nagyon jó teológiai érzékkel helyezi e megváltó-jellegű történeteket az álom és valóság egymásba átmenő határára.

 

  A Holnap reggel főhőse Az ezerarcú lélek c. kisregényének már jóval kiforrottabb alakját is egy-két vonásában megelőlegezi: Ember Sándorból a különös északi figura Olson Irjő idegorvos[28] megtalálva a halálfélelem szervi okát, kioperálja belőle, és ezzel egy emberfeletti, halálfélelemtől – valójában élet-félelemtől[29] – megszabadult emberré válik. Ezzel Az ezerarcú lélek főhősének, Telma Titusznak halhatatlanságát, az „eredendő Rémület”[30] nélküli megváltó figuráját vetíti előre. Csak míg Ember Sándor sikeresen „kigyógyul” a halálos szerelemből is, addig Telma Titusz megváltói küldetése pont egy nő iránt föllángolt szerelme miatt vall kudarcot.

  Ember[31] Sándor „felelős-ember”-sége abban nyilvánul meg, hogy halálfélelmét leküzdve (mintegy Zarathustra felülmúlva önmagát) nem veti be az általa feltalált hadi-repülőgépet, mely
több száz embert is képes lenne egyszerre megölni, hanem békés, egyszerű kis géppé alakítja vissza, ezzel példát mutatva a világnak, hogy az élet többet ér a háborúnál, a pusztító fegyvereknél a szakmai és férfiúi hiúságnál stb.

  Az emberek valójában nem a másik ember halálától (így a magukétól is), hanem a másik ember életétől félnek, attól érzik fenyegetve magukat, ettől kell valójában megváltani őket, mellyel Karinthy a Telma Titusz kiáltványában[32] megfogalmazott téziseket előlegezi meg.

  Más műfajban, a humoreszk műfajában is megjelenik e figura. Hogy mennyire azonosította magát Karinthy e messiási szereppel, az is mutatja, hogy az Így írtok ti c. kötetében saját magát a Holnapután kiskedden, vagyis a Holnap reggel c. színmű humoreszk változatával karikírozza[33]. Vagy egy másik, a Felelős ember c. humoreszkje, melynek főhősét (valójában egy egyszerű színházirodai jegy-stempliző), kozmikussá tágult isteni felelősség tudata[34] juttatja a Lipótmezőre – a cím pedig magáért beszél.

 

5. A megváltó-figura gyakorlati kiteljesedése – Az ezerarcú lélek

 

„S az időt ama dies nefastus-tól számítják, mellyel e sorscsapás megkezdődött - a kereszténység első napjától! – Miért nem inkább legutolsó napjától? - Minden érték átértékelése! ...”[35]

  Ezek Nietzsche Antikrisztus-ának utolsó szavai, melyeket N. egy rövid hét tételből álló, Törvény a kereszténység ellen c. résszel egészít ki,[36] mintegy az Antikrisztus kiáltványaként[37]. E hét tételben vonja vissza a kereszténységet, hat plusz egy – a teremtés hat napjának és a teremtést lezáró szombat napjának megfelelően.

  A nietzschei kiáltvány az „Élethalálharc a bűn ellen: a bűn a kereszténység”[38] programjaként íródik. Tételeit „Az Antikrisztus” aláírással látja el, és új időszámítást – az Antikrisztus megszületésének idejétől – állít fel, visszavonva ezzel a Krisztus születésétől számított időt:

„Meghozatott az üdvösség napján, ez Első Év első napján (1888. szeptember 30-án a hamis időszámítás szerint)”[39]Vagyis önmagát, mint igazi megváltót teszi a kezdetnek – az Antikrisztus maga Nietzsche –, mind azt véve bűnül, amit a kereszténység erénynek tartott eddig, és mind azt véve erénynek, amit a kereszténység bűnnek tartott eddig. Az életigenlés nevében, ezzel megtörténik az értékek át-, ill. visszaértékelése.

  Nietzsche követi a vallási kiáltványok formáját (bár csak 7 pontban a lutheri 95 helyett – ezekre Karinthy is konkrétan utal a Telma Titusz kiáltványa 45, ill. 50[40] pontjával) – vagyis a törvények saját formájukban vonatnak vissza.

  Nietzsche (itt) azonosítja magát az Antikrisztussal, hiszen „Az Antikrisztus” aláírásával látja el kiáltványát (ami – betegsége ismeretében – valószínűleg nem pusztán irodalmi/filozófiai fikció…) Sokan úgy vélik, hogy ez már a közelgő szellemi összeomlás jele, de ha belegondolunk abba, hogy N. felismerése, miszerint a kereszténység dekadens hatással volt Európa kultúrájára, történelmére, ezzel N. a történelemszemléletet egy olyan új nézőpontba helyezi, mint előtte senki más:

 

  „Az antik világ egész munkája hiábavaló (…). Már minden előfeltétel s minden tudományos módszer adva volt ahhoz, hogy egy tudós kultúra alakuljon ki, (…). Egy éjszaka leforgása alatt mindez puszta emlékké vált! (…) az összes dolgokra kimondott nagy Igen, ami imperium-Romanum-ként látható (…) Nem legyőzték – csak a vérét szívták ki! (...) A rejtett bosszúszomj, a kicsinyes gyűlölet jutott uralomra!”[41] [Kiemelés tőlem – B. B.]

  „A kereszténység megfosztott bennünket az antik kultúra termésétől, mint ahogy később az iszlám kultúra termésétől is.[42]mi volt a reneszánsz? A keresztény értékek átértékelése,-„”A németek fosztották meg Európát attól a legutolsó nagy kultúr-terméstől, amit Európa még betakaríthatott volna – a reneszánsz termésétől. (…) Luther a pápaság romlottságát látta, holott épp az ellenkezője volt a kézzelfogható: a régi romlottság, a peccatum originale, a kereszténység nem ült már a pápai trónon! Hanem az élet! Az élet diadala! A nagy Igen minden fenséges, szép és vakmerő dologra!... (…) S Luther h e l y r e -      á l l í t o t t a az egyházat: megtámadta azt… A reneszánsz – egy értelem nélküli esemény, egy nagy hiába!”[43]

  Nietzsche kereszténység elleni ítélete így szól: „A ’lelkek isten előtti egyenlősége’, e hamisság, ez az ürügy valamennyi aljas lelkületű rancune-jére, e fogalom-gyújtóanyag, amely végül átváltozott forradalommá, modern eszmévé, és az egész társadalmi rend hanyatlás-elvévé – nem más, mint keresztény dinamit…”[44]

 

 Azért idéztük ilyen hosszan Nietzschét, hogy bemutassuk e sajátos történelemszemlélet logikai menetét, melyből szinte törvényszerűen következik, hogy ennek felismerőjét – a kereszténységtől való megváltót – vagyis ebben az esetben N. önmagát, mint anti-vallásalapítót azonosítja, aki nem más, mint az Antikrisztus, aki új történelmet kíván és új időszámítást!

  Nem tudni Karinthy ismerte-e ezt az írását Nietzschének, de Karinthy is új időszámítással indítja útjára Telma Titusz legendáját (hiszen minden megváltó új időszámítást von maga után), mondhatni saját „Zarathustráját” vagy „Antikrisztusát”:

 

  „Következik a közönséges Messiás születésétől számított egyezer és kilencszánegyvenharmadik[45], az általunk használt új időszámítás első esztendejének rövid evangéliuma, úgy hogy azt közönségesen tudjuk mindazok, akik ebben az évben élünk és tanúi voltunk, szemünkkel láttuk és fülünkkel hallottuk és kezünkkel tapintottuk Őt, az ő ezer formájában. Kurt József”[46]

 

  Ezen evangéliumszerű parafrázissal indítja Karinthy Az ezerarcú lélek c. kisregényét. A mű (jellegénél fogva vagy tudatosan?), szerkezeti felépítésben is hasonlít a Törvény a kereszténység ellen„Az Antikrisztus” kézjegyével ellátott nietzschei kiáltványhoz, miután hat plusz egy fejezetre oszlik, ami ugyanúgy a teremtés hat plusz egy napját parafrazálja, akárcsak a fent említett nietzschei Antikrisztus kiáltvány hat plusz egy pontja. Ez tartalmilag is megnyilvánul: az első hat fejezet a Telma Titusz-féle megváltás fejlődéstörténete a végkifejletig – a teremtés tevőleges hat napjának megfeleltethetően, és a plusz egy nap (a VII. fejezet) – az új teremtő-megváltó megpihenése, amely már az aktív történeten kívül zajlik, mint az Örökkévaló megpihenése a hetedik, a szombat napján.


  Az egész messiás-történet „apropója” az első világháború. Mint már említettük Karinthy a háború alatt írja és jelenteti meg 1916-ban (akárcsak a Holnap reggelt). A regénybeli történet is a háború idején játszódik, megadva ezzel azt az apokaliptikus teológiai hátteret, amikor megjelenhet a Messiás. Mint azt már fentebb is idéztük G. Scholemtől:

 

  „A messiási gondolat, mint eleven hatalom a zsidóság – (…) – világában mindenkor az apokaliptikával szorosan összekapcsolódva jelenik meg (…) a messiás-eszme nemcsak az emberiség megváltás-reményét megfogalmazó elvont tétel kinyilatkoztatásaként jött létre, de mindenkor fölöttébb konkrét történelmi összefüggések kísérték.”[47]

 

  Ezen túlmenően, többféle irányzata is van (a már említett) zsidó messiás-eszme felfogásának.

Ha Telma Tituszt e szerint is be akarjuk azonosítani, mint a zsidó messiásnak megfeleltethető figurát, akkor az alábbi kritériumoknak felel meg:

 

a. az apokaliptikus végidők (itt háború) szükségszerű előfeltétele a messiás eljövetelének

b. konkrét történelmi összefüggés (első világháború)

c. utópikus – egy jobb emberiség látomása az idők végén

 

E kritériumokat is meghaladóan, néha a nietzschei ön-megváltó[48] – Zarathustra alakjával is keveredik (annak ellenére, hogy Karinthy ambivalensen viszonyul hozzá).

 

6. A regény fejezeteinek elemzése az eddigiek alapján:

I. Karinthy Telma Titusz életkorát (30-33 év) akárcsak Nietzsche Zarathustráét (30 év) – a jézusi kornak megfelelően határozza meg, és nem véletlen a zsidó származás sem, de mindezt a 20. századi Hága[49] fausti laboratóriumába helyezi, az élettan doktoraként, aki különös kísérleteket végez, és rájön a halhatatlanság titkára.

  Az olvasó Kurt József – Telma tanítványa/apostola visszaemlékezése révén tanúja lehet annak, miként válik meg természet adta testétől (átélve saját halálát)[50], és lila fény villanásaként hogyan inkarnálódik[51] a lelke először egy csontvázba, majd egy orgonába, hogy végül egy döglött patkány testében távozzon az ablakon át.

 

II. Telma emberként a kolmi ütközetben tűnik fel egy ellenséges katona testében. A jelenséget Sztrogoff zászlós „a nevető” későbbi elbeszéléséből tudjuk meg. A katona a rázúdított golyózápor ellenére sértetlenül és félelem nélkül érkezik az ellenséges hadtesthez. Azok őrültnek vélik a halálfélelem hiánya miatt. Miután a zászlóst fölszólította, hogy ürítse ki az orosz hadtestet, le akarják fegyverezni, erre ő lelövi az őt leütni akaró káplánt, és akkor valami őrületes groteszk haláltáncszerű jelenet kezdődik. Azután, hogy Sztrogoff zászlós saját kezűleg lőtte fejbe az ellenséges bakát, egy lila lángot látott a feje körül, mely a következő pillanatban a már lelőtt káplár fején is megjelent – és a már lelőtt káplár felállt, és ugyanazzal a franciasággal beszélt hozzá, mint az ellenséges katona, mindezt hahotázva. És így tovább, mindig újabb és újabb testből hatalmas és groteszk, álomszerű tömeges gyilkolási jelenetté alakulva, magából a zászlósból is hahotázást váltva ki (ezért lett a neve „nevető”).

  Ez Telma Titusz apokaliptikus betörése a történelembe (vö. G. Scholem, a megváltó egyik kritériuma). Első messiási kinyilatkoztatása: „Elég volt az öldöklésből – takarodjék vissza, és jelentse, hogy Telma Titusz megérkezett.”[52] – Vagyis megérkezett a Messiás.

 

  Miért is nevet Telma?[53] Kineveti a halált - hiszen ő halhatatlan – ez az egész lélek-ugrálás egyik testből a másikba e groteszk haláltánc jelenetben – csak játék, mintegy az apokaliptikus végidők egyik jele; a Messiás megmutatkozása: az ’íme itt vagyok, és erre vagyok képes, ismerjetek fel’ – felszólításaként!

  A szemtanúk is, mint pl. Sztrogoff zászlós „a nevető” vele nevetnek, kinevetve a halált és az öldöklést, mintegy első lépcsőfokaként a megváltás felé vezető útnak:

 

„Ezt már ugy látta, mintha valahonnan a magasból nézné: az egész dolog olyanformán hatott rá (hónapok múlva magához térve, a kórházban mondotta így még mindig fuldokolva a nevetés görcsében) mintha valami képtelen bábszínház ugrálna a szeme előtt, merev drótbabákkal, amik elesnek, megint fölállnak, leszakad a fejük, és a levegőbe ugorva tovább verekesznek, tízesével eltűnnek a süllyesztőben, hogy fejjel lefelé torz fintorokat vágva, kezek és lábak nélkül újból leugráljanak a zsinórpadlásról. Arról tud még, hogy példátlanul tréfás érzés volt, és ekkor kezdett el hahotázva kacagni, ahogy csak gyerekkorában kacagott - aztán elájult.”[54]

 

III. Telma létezésében nem akarnak hinni, különböző tudósítások jelennek meg, az idegorvosok új betegségként diagnosztizálják a „telmaizmus”-t (vö. Kötéltánc „jellenizmus”) vagy „telmamánia”-t, mint a tömeghisztéria egyik megnyilvánulási formáját. Mások spiritiszta társaságok[55] misztifikációjáról beszéltek, vagy ellenséges amerikai politikai, gazdasági provokációnak vélik, új vallás megjelenése stb.

 

  „Mindennek persze varázsütésre el kellett múlnia, mikor október harmincnegyedikén, évfordulóján ama nevezetes napnak, mikor Luther Márton a wittenbergi székesegyház falára a reformáció 95 tételét kiakasztotta: megjelent Telma Titusz ötven pontban összefoglalt kiáltványa a londoni parlament kapuján.”[56]

 

  Karinthy – Nietzschével ellentétben – nem a lutheri tanok visszavonásaként alkalmazza Telma figuráján a vallásreformátorként való megnyilatkozást, hanem pontosan azok hasonló horderejű megerősítéseként, melynek tartalmát (itt a regényben) így foglalja össze:[57]

 

     „Mindenki ismeri a pontok tartalmát. Az általános rész után, mely az egyén jelentőségéről, a szabadnak született ember jogairól szól, s nehány meglepően egyszerű érvvel kimutatja, hogy milyen gyermekes s mégis rettentő tévedés áldozata a tömeg, mely pedig csupa egyénből áll[58]: Telma Titusz felszólítja a kormányok képviselőit, hogy Antwerpenben gyűljenek össze konferenciára, ahol megfelelő alakban meg fog jelenni közöttük. Ezután nem lázadó gyűlölettel, de szelíd és nyugodt határozottsággal név szerint megnevezi azokat a férfiakat, akik jól ismerik a tömeg halálos tévedését, de gonoszságból vagy ostobaságból még inkább taszítják az örvény felé. Ezeket felszólítja, hogy haladéktalanul hagyják el azokat az állásokat mely nekik végrehajtó hatalmat biztosít, ’mert különben én, Telma Titusz, fűben és fában és kőben, élőkben és halottakban, kénytelen vagyok kiirtani őket.’”[59]

  „… a kiáltvány két héten át mindennap megjelent a kapun…”[60] – a rendőrség ellen-intézkedéseinek dacára, a kolmi őrület ismétléseként mindig más személy, sőt egy esetben varjú függesztette ki újra a kiáltványt. Tanúi sok esetben tébolydába kerültek (kissé a bulgakovi groteszk humorra emlékeztetően).

  November harmadikán hármas merényletet követnek el államférfiak ellen, az elfogottak, ill. a kivégzett (később elmenekült!) személy/ek Telma Titusznak vallották magukat, anarchikus hangulatot idézve elő a rendfenntartó hatalomban.

 

  Mint látjuk, Telma igazi tevőleges zsidó messiás, a scholemi megváltó kritériumai szerint, hiszen a történelem színterén tevékeny.

 

IV. A történelem folyása a harcban nyilvánul meg az élet szükségszerű velejárójaként (Nietzsche ezért igenli a harcot), melynek csakis a végidőkben szakad vége, csakis akkor jöhet el az igazi világbéke, a jó végleges győzelme a rossz felett.

  A Megváltó feladata éppen abban áll, hogy elhozza, ha kell, harcoljon és öljön is ezért a végleges békéért. „…s ha az Úr háborúját viseli, akkor joggal vélhetjük, hogy ő a Messiás.”[61]

  De hogyan is vívhatja egy személyben ezt a háborút? – Karinthy gyakorlatias elképzelése szerint – elsősorban a diplomácia eszközeivel. Vagyis tárgyalnia kell a nagyhatalmakkal, egy még nagyobb hatalom felmutatásával (erejével) meggyőzni őket a jóról; a háború értelmetlenségéről, a béke megteremtéséről. Ennek érdekében Telma tárgyalást kezdeményez Amerika köztársasági elnökével a három hete meggyilkolt Lincoln elnök személyében (akit nyílván ő maga ölt meg).

Célja elérése érdekében előbb gyilkolnia kell, ahogy Mainonidész jellemzi az igazi Messiást:

 

„Aki meg akarná ölni őt, azt ő öli meg. Nincs menekvés előle, és keze közül nem lehet megszabadulni…”[62]

 

  Miután fogadja az amerikai elnök, feltárja, ill. kinyilatkoztatja, hogy őt nem lehet megölni, ami azt jelenti, hogy ő bárkit minden megtorlás nélkül szabadon megölhet. De szándéka nem az, hogy mindenkit megöljön, aki tárgyal vele, hanem a meggyőzés.

  Ahhoz, hogy az elnök felfogja hatalmának mibenlétét és horderejét, elmeséli neki, hogy hogyan fedezte föl a halhatatlanság titkát. Telma egy olyan „modern” messiás, vagy egy „Faust”, aki önmagából teremti meg a homonkuluszt[63] (mint Nietzsche übermensche) – a létenergia kinyerésével, melyet eddig hiába keresett a tudomány. Telma új Volta-nak nevezi magát, aki a lelket, az életerőt ott kereste „… ahol hozzá lehet férni: saját magában. Ezt az erőt odakünt, a külső világban, csak más erőkre felbontva látom, mint a vadember a villám felbomlott erejét: fényt és hőt – mozdulatban, dinamikus hatásokban.  A kérdés tehát az, van-e mód rá, hogy felbontatlan formájában kezembe kerüljön ez az erő – mert ha igen, közeget találhatok neki, és dolgozhatok és kísérletezhetek vele, kocsiba foghatom, és gépet hajthatok az ő erejével, és áthelyezhetem és megakadályozhatom, hogy felbomoljon és szétszakadjon, más erőkké – amit úgy hívunk: halál.”[64]

  Amiből az következik:

 „hogy engem el nem pusztíthat, meg nem ölhet anyaszült ember vagy állat ezen a Földön – (…) ez azt jelenti, hogy én viszont büntetlenül ölhetek meg és pusztíthatok el bárkit, akit akarok.”[65]

  Összevethetjük Maimonidésszel: „Aki ellene kél, azt Isten elpusztítja és az ő kezébe helyezi sorsát.”[66]

  Ez a tárgyalási alap a „minden más erővel szemben”[67].

 

V. Az elnök a politikusok cinizmusával tárgyalási alapnak veszi Telma tömegmozgató hatalmát, ezért hajlandó tárgyalni vele – „mintahogy Konstantin tárgyalt Krisztus papjaival[68] –, valamint felvenni a Telma-hitet, idővel pedig államvallássá tenni azt, ennek megfelelően várja további feltételeit.

  Telma válaszul londoni kiáltványának programját terjeszti elő. Őt nem érdekli a politika, programja sem nem „vallási vagy filozófiai erkölcs”, hanem valami azon túli „esztétika”:

 

  „Én az életet szépnek tartom, elnök úr a halált pedig csúnyának. Ennyi az egész. Az önök politikája, az önök filozófiája, az önök etikája mind a halál szolgálatában állott eddig. Nem a nagy tömegek sorsában felolvadó krisztusi altruizmus az, ami engem, ki véletlenül adódott hatalmamnál fogva gonosztevője és gyilkosa éppúgy lehetnék az emberiségnek, mint megváltója és jóltevője – ami engem arról győzött meg, hogy az élet pártjára álljak és kívánjam, hogy annyi ember éljen szépen és jól, amennyi csak tud.”[69]

 

  Majdnem a nietzschei evilági életreformmal[70] meggyezően, de Karinthy nem a zsidó-keresztény kultúra dekadenciáját, hanem az immanens politikai „kultúrát”, habitust utasítja el.

  Gyakorlati megváltói szerepe lényegileg e politikai habitus elleni hatékony, de békés – az életért való harc, nietzschei fogalommal élve, a hatalom e célból való akarásában áll.

Telma feltétele fölöslegessé teszi a háborút: „… itt vagyok én a rend és a törvény, hogy biztosítsam a jók és okosak és szépek életét a csúnyák, rosszak és ostobák ellen.”[71]

Ennek megfelelően első rendelkezése az, hogy Amerika szüntesse be a muníciószállítást a háborúhoz, a már elindult hajókat rendelje vissza, a fegyvereket, hadianyagokat a kijelölt helyen tárolja.

 

VI. A világot nem érte meglepetésként a muníciószállítás beszüntetése. A Telma-hívők száma immár jelentékeny, de nem használják a Telma nevet, mint új szekta törvény szerint működhet, tételeit szabadon terjesztheti.

  A nem-utópikus és apokaliptikus messianista eszme szerint a világ folyása, a természet rendje, az erkölcsi törvények, a Tóra érvényessége nem változik meg, akkor sem, ha a megváltás bekövetkezik: „Ne gondoljuk, hogy a Messiás napjaiban bármi módon megszakad a világ természetes folyása, vagy új formát ölt a teremtés. Inkább minden a megszokott medrében zajlik majd a világban.”[72]

  Telma fellépte után is látszólag minden megy a megszokott régi rend szerint: „Külső formájában mintha nem is változott volna meg a világ…”[73]

  Telmát „elrejtik” a világ elöl, már Müller gróf néven vesz részt az antwerpeni konferencián is és „nem derült ki, hogy minden kérdésben ez az ember mondta ki a döntő szót, aki ezt a nevet viselte hivatalosan”[74].

  De a látszólagos változatlan világfolyam mögött a megváltói deus ex machina működik, és a hágai békekötés után minden felesleges hatalmi intézmény megszűnik, néhány hatalmas ember és rendszer bukását vonva maga után, és az már „nem történhetett dörgő és rengő falak recsegése és porfelhő nélkül. De kiderült, hogy a világ rosszul ismeri önmagát, mikor nem tudta testét elképzelni e függelékek nélkül, s kiderült, hogy az embernek nincs szüksége kardra, amit úgy tekintett már, mint a harmadik kezét.”[75]

  Megvalósul az általános világméretű leszerelés utópiája, békés célokra felhasználva a fegyverek anyagát (akárcsak a bibliai jövendölés szerint) [76].

 

VII. Érdekes fordulatot vesz a történet. Tkp. már a VI. fejezettel vége is lehetne a regénynek, de a csattanó egyrészt a happy end-es giccs-véget kerüli el, másrészt a téma antinomikus jellegéből adódóan tökéletesen megváltani a világot, még az irodalom síkján is megvalósíthatatlan a teleológián[77] innen, vagyis a történelmi időben.

  Az ezúttal Mesquin márki testében lévő Telma egy nő iránt érzett egyre fokozódó szerelmi őrületében, egyre szenvedélyesebb hangnemű leveleiben végül feltárja kilétét az imádott nőnek, felajánlva ezerféle megjelenési formáját, amilyennek csak a nő akarja. Közben egy elejtett mondatában arra utal Telma, hogy a világ újra fegyverkezik – ezzel Karinthy nyitva hagyja a regénybeli, legalább politikai megváltói siker beteljesedését.

  Szerencsétlenségére a nő tényleg belészeret, vagyis valójában Mesquin márki testébe, vagyis nem ő belé Telma Tituszba. Ez szinte az őrületbe kergeti – itt válik hátrányává az eddigi előny – az élet legfőbb értékén, a szerelmen elbukik, nincs értelme tovább élnie így. Végül is a test győzött a lélek fölött, mégis elválaszthatatlan a természettől kapott test a személyiségtől, hiába szabad a lélek – vonja le a következtetést Telma, az ezek után egy tébolydában elpusztult Mesquin márki megtalált írásaiban.

 Akárcsak Nietzsche Zarathustrája Telma is a testi létezést, a testi gyönyört, (a lét vágyát) emeli a puszta lelki létezés fölé. Telmára maga az élet cáfol rá, mint megváltó ezzel megbukott (legalábbis a regényben)[78], leginkább önmaga előtt, ezért úgy dönt:

 

   „Ez a lélek fáradt és szomoru - elengedem őt békével, mint kisgyermek a léggömböt – szálljon szét az űrben, és oszoljon fel elemeire … legyen belőle fény, mely az ő hajában bujkál – legyen belőle hő, mely ajkát megcsiklandozza … legyen belőle villám, melytől egy pillanatra behunyja szemét… és soha többé ne álljon össze lélekké, mely magát „én”-nek nevezte … És ennyiben maradjon a legenda.”[79]

 

7. A megváltódás lehetőségének kérdésessége

 

A Megváltó két okból tűnhet el a világból:

1. Ha már a világ eljutott a teleológia, vagyis a végidők utáni öröklétbe, akkor már nincs többé szükség a messiásra.[80]

2. Ha a világról bebizonyosodik, hogy megválthatatlan. Ez teológiailag sem a zsidó, sem a keresztény megváltás-fogalomba nem illeszthető be, csakis filozófiai vagy irodalmi vetülete lehetséges, ahogyan ezt Karinthy esetében látjuk, nem egészen egyértelmű végkifejletként.

 

  Minden megváltónak van prométheuszi küldetése, aki elhozza a fényt, a tudást az embereknek, amilyen Telma Titusz is volt, Kurt József, a (képzelt) tanítvány, a legenda „megteremtője”, így emlékszik róla:

 „Ezeket állítjuk lenni, mi, kik hiszünk az ezerarcú lélekben s kiknek közössége hisz benne, hogy valamikor feltámad megint s felfedi előttünk titkát. Hiszünk benne, s keressük az ő nyomát, tudósok műveiben, műhelyek görebei közt, ahonnan útjára indult s közölte velünk, hogy volt ember a Földön, ki látta közelről a természet arcát, melyet még eltakar előlünk – de ő bizonyosság reá, hogy ezt a fátyolt félrehúzhatja a halandó ember[81], ha tudás és akarat még egyszer párosul majd amaz egyetlen eséllyel.”[82]

 

  Telma Tituszt visszavárják[83], ha a világot nem is váltotta meg – legalábbis a regény nyitva hagyja a kérdést –, egyszer mégiscsak elhozta a halhatatlanság titkát az emberek közé, és ezzel a reményt a békére és az öröklétre. Messiási lényege ebben teljesedett ki.

 

Bibliográfia:

Frazer, James G.: Az aranyág, Osiris, Bp. 1998.

Freud, Sigmund: A pszichoanalízis foglalata, in: Esszék, Gondolat Kiadó 1982. 

Lichtmann Tamás: Az igazságkereső Pap Károly, Múlt és Jövő kiadó, 2001.

Lichtmann Tamás (szerk.): Magyar Zsidó Szemle, Új folyam, 4. szám, MTA-ORZSE, Bp. 2007.

Karinthy Frigyes: Az ezerarcú lélek, Az Érdekes Ujság ingyenes karácsonyi melléklete, Bp. 1916.

Karinthy Frigyes: Holnap reggel, in: Karinthy Frigyes összegyűjtött művei, Komédiák I., Akkord Kiadó, 2002.

Karinthy Frigyes: Barabbás, in: Krisztus vagy Barabás?, Dick Manó kiadása Budapesten, 1918.

Karinthy Frigyes: A felelős ember, in: Nevető Dekameron (száz humoreszk), Athenaeum, Bp. 1929.

Karinthy Frigyes: Mennyei Riport, in: Mennyei Riport, Utazás a koponyám körül, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1977.

Karinthy Frigyes: A rossz álom, in: Jelbeszéd II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1978.

Karinthy Frigyes: Van-e Túlvilági élet? in: Címszavak a Nagy Enciklopédiához II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1979.

Karinthy Frigyes: Minden máskép van, in: Nevető Dekameron (száz humoreszk), Athenaeum, Bp. 1929.

Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levele i, sajtó alá rd.: Ascher Oszkár, Babits Mihály bevezetésével,  Nyugat Kiadó és Irodalmi R.T.  kiadása, 1938.

Karinthy Gábor: Apámról, in: Én, fájdalomherceg, Pátria Könyvek, 1990.

Karinthy Márton: Ördöggörcs I., Ulpius-ház Könyvkiadó, 2003.

Kiss Endre: Friedrich Nietzsche evilági filozófiája, Gondolat Könyvkiadó Kft., Bp. 2005.

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonka: Karinthyról, Noran Könyvkiadó kft., 2004.

Nietzsche, Friedrich: Az Antikrisztus, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2007.

Nietzsche, Friedrich: Also sprach Zarathustra, Ein Buch für Alle und Keinen, Philip Reclam jun. Stuttgart, 2005.

Nietzsche, Friedrich: Így szólott Zarathustra, Könyv mindenkinek és senkinek, Osiris Kiadó, Bp. 2004.

Pelle János: Lelkek iránytűje, Dokumentumregény a szellemek világáról, Minerva Kiadó, Bp. 2018.

Raj Tamás (szerk.): IMIT Biblia, Makkabi Kiadó Kft., Bp. 1997.

Scholem, Gershom: A messiás-eszme a zsidóságban, in: A kabbala helye az európai szellemtörténetben, válogatott írások I., Atlantisz, 1995.

Szalay Károly: Minden másképpen van, Kozmosz Könyvek, 1987.

Taubes, Jacob: Nyugati eszkatológia, Atlantisz, 2004.

Téglás János szerkesztésében: Babits és Karinthy Frigyes, Bp. 1988.

Vajda Barnabás: Sigmund Freud és a XX. század eleji magyar irodalom, Ab-Art, 2005.



[1] Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levelei, sajtó alá rd.: Ascher Oszkár, Nyugat Kiadó és Irodalmi R.T.  kiadása, 1938. (a továbbiakban: Karinthy 1938.)140. o.

[2] Vö. Lichtmann Tamás: Az igazságkereső Pap Károly, Múlt és Jövő kiadó, 2001.

[3] 1938-ban Amerikába emigrált bécsi író, esszéista, életművébe a filozófia, pszichológia, szociológia stb. mellé a matematika és az ipar is belefért (1886-1951).

[4]Némelykor Homérosz, majd meg Szókratész, esetenként Napóleon, de legtöbbször Telma Titusz, a ’megölhetetlen’, a ’megváltó’, ’az ezerarcú’ ember szerepébe élte magát. Szerette hirdetni magáról, hogy ő a ’felelős ember’, s ezt valahogy úgy értette, hogy magára vállalja minden rosszért, minden bűnért a felelősséget.” (Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonka: Karinthyról, Noran Könyvkiadó kft., Budapest, 2004. 105. o.)

[5] Karinthy Gábor: Apámról, in: Én, fájdalomherceg, Pátria Könyvek, 1990. 155. o.

[6] Karinthy Frigyes: Holnap reggel, in: Karinthy Frigyes összegyűjtött művei, Komédiák I., Akkord Kiadó, 2002. 43. o.

[7] Gábor kezdő költőként „Ember Dezső”-re akarta változtatni a nevét, Karinthy nem értett egyet a névváltoztatással, Gábor csak apja halála után „fedezi föl” a Holnap reggel c. darabot, melyben „…Apa éppen Ember Sándornak nevezte önmagát…” ld. Karinthy Márton: Ördöggörcs I., Ulpius-ház Könyvkiadó, 2003. 218-219. o.

[8] Karinthy Márton I. 2003. 217. o.

[9] Karinthy 2002. 39. o.

[10] Karinthy Márton I. 2003. 218. o.

[11] Uo.

[12] Téglás János szerkesztésében: Babits és Karinthy Frigyes, Bp. 1988. 27. o.

[13] Karinthy 2002. 36. o.

Karinthy Frigyes: Holnap reggel c. műve, 1916-ban jelenik meg, és 1919 márc. 9. kerül bemutatásra a Madách Színházban (vö. Halász László: Karinthy Frigyes, Bp. 1972.)

[14] Uo.

[15] Karinthy Márton I. 2003. 313. o.

[16] Gershom Scholem: A messiás-eszme a zsidóságban, in: A kabbala helye az európai szellemtörténetben, válogatott írások I., Atlantisz, 1995. 83. o.

[17] „Az eszkaton, a kettős értelmű ’egykor’, a teremtés egykor-volta: axiológia, míg a megváltás egykor-volta: teleológia” – vagyis a történelmi idő a teremtés és a megváltás között húzódik. ld. JacobTaubes: Nyugati eszkatológia, Atlantisz, 2004. 20. o.

[18] Scholem I. 1995. /88. o.

[19] Jesája 11:9, in: Scholem I. 1995. 121. o.

[20] Uo.

[21] Uo. 23. jegyzet

[22] Az ezerarcú lélek is 1916-ban jelent meg, akárcsak a Holnap reggel, mégis feltételezhető, hogy valamivel később született írása Karinthynak, ezt támasztja alá megjegyzése a Holnap reggel előtt: „I d ő : mostanában, de nem 1914-ben”.

[23] Ld. részletes elemzését: Bacsó Beáta: Karinthy Frigyes „Géniusz” c. karcolatának és „Lepketánc” c. színművének elemzése Platón barlanghasonlata alapján, a 2020. januárjában online megjelenő Tavaszi Szél Konferencia 2019 nemzetközi multidiszciplináris konferencia tanulmánykötetében

[24] Az ő lánya Noémi (Karinthy utolsó szerelme), aki az Utazás a koponyám körül c. regényében is szerepel. (ld. Karinthy Márton I. 2003.)

[25] Karinthy Márton I. 2003. 214. o.

[26] Ld. részletes elemzését: Bacsó Beáta: Karinthy Frigyes Kötéltánccímű kisregénye a messiási szerepkör és az álomlogika tükrében, in: Magyar Zsidó Szemle, Új folyam, 4. szám, szerk. Lichtmann Tamás, MTA-ORZSE, Bp. 2007. 11-25. o.

[27] Karinthy 2002. 36-37. o.

[28] Aki mintha Ember Sándor álomszerű hasonmása lenne, pl. a hangár-jelenetben, Ember, amint saját árnyékával beszélget – akárcsak Zarathustra Az árnyék c. részben.

[29] A freudi életösztön-halálösztön elméletnek megfelelően.

[30] Ld.Telma Titusz kiáltványa, in: Karinthy 1938. 168. o.

[31] Az „Ember” név választása magáért beszél, a Holnap reggel előszavában megfogalmazott kísérleti emberre, a homunkuluszra utal, „…akit az értelem és belátás teremtett volna a hatodik napon, ahelyett, akit a véletlen teremtett…” (ld. Karinthy 2002. 39. o.) Vagyis a „felelős ember” prototípusa, akit Karinthy, ha másként nem lehet, akkor az irodalom síkján teremt meg a világ számára.

[32] Ld. Karinthy 1938. 162-188. o.

[33] Erre is K. Márton Ördöggörcs c. könyve hívja fel a figyelmünket.

[34] Lichtmann Tamás kifejezése

[35] Friedrich Wilhelm Nietzsche: Az Antikrisztus, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2007. 114. o./62.

[36] Melyet valószínűleg később illesztett Az Antikrisztushoz. (ld. Nietzsche 2007. utószava)

[37] Karinthy ugyanígy Az ezerarcu lélek kiegészítéseként a Telma Titusz kiáltványát!

[38] Nietzsche 2007. 115. o.

[39] Uo.

[40] Karinthy a regényben 50, a kiáltványban viszont 45 pontban határozza meg a tételek számát.

[41] Frazer Az aranyág c. néprajztudományi munkájában hasonlóan vélekedik, mint Nietzsche: A görög-római államerkölcs a közjóért van, ezt váltják fel a keleti vallások: melyekben az absztrakt istenfogalom az egyéni üdvözülés a majdani örök élet reményében atomizálja a társadalmat, és leértékeli a földi életet. (James G. Frazer: Az aranyág, Osiris, Bp. 1998. 238-240. o.)

Továbbá a kereszténység és a buddhizmus összehasonlításakor írja: „Sohasem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a szegénység és a nőtlenség magasztalásával mindkét vallás nemcsak a civilizált társadalom, hanem egyenesen az emberi lét gyökerének vetette a fejszét” (Frazer 1998. 243. o.)

[42] Nietzsche 2007. 109. o./60.

[43] Nietzsche 2007. 111-112. o./61.

[44] Nietzsche 2007. 113. o./62.

[45] A Jézus születésétől számított 1943. keresztény időszámítás szerinti évre utal Karinthy, amelytől a „telmaizmus” új időszámítása indul. Hogy miért pont ezt az évszámot választja az író, elég rejtélyes, egyrészt, mivel váteszi érzékkel jósolja meg egy újabb apokaliptikus kor, a második világháború idejét, másrészt Ascher Oszkár visszaemlékezése szerint Karinthy által nála megőrzésre hagyott notesz jegyzetei között az alábbi bejegyzést találta: „A század elején jelentkeztem, a század közepén fogok feltűnni.” (ld. Ascher Oszkár: Karinthy Frigyesről Halála 15. évfordulóján, in: Esti Budapest, 1953. augusztus 29. szombat). Amint már említettük K. életében is azonosult a megváltói szereppel, a Kosztolányiné által említett szerepjátszásain túl (ld. 4. jegyzet), a Reformnemzedék, Hevenyészett elszámolás a költőre bízott talentomról c. versében Telma Titusz megváltói feladatát kéri magán számon (ld. Karinthy Frigyes: Üzenet a palackban, Cserépfalvi, Budapest, 1938. 51-55. o.). Így a regényben felállított új időszámítás kezdete egy nagyon tudatos és következetesen végigvitt megváltói elképzelés részeként is felfogható.

[46] Karinthy Frigyes: Az ezerarcu lélek, Az Érdekes Ujság ingyenes karácsonyi melléklete, Bp. 1916. 3. o.

[47] Scholem 121. o. 88. j.     

[48] Kosztolányiné szerint: „A Titusz név is némiképp emlékeztetőnek számít. Krisztus nevének gyermeknyelvű elferdítése.” (Kosztolányiné 2004. 77. o.) – Esetleg Tóvölgyi Titusz spiritiszta keresztnevének átvétele is lehet – ld. Pelle János feltevését: „Karinthy Frigyes róla mintázta az őrület határán billegő, félelmetes hipnotizőr és feltaláló, Telma Titusz alakját. Tóvölgyi vonásait őrzi az ’ezer arcú lélek, kinek érintésétől megmozdulnak a kövek és a halottak feltámadnak’.”, uő: Lelkek iránytűje, Dokumentumregény a szellemek világáról, Minerva Kiadó, Bp. 2018. 13. o. (a továbbiakban: Pelle 2018.)

[49] Vagy Berlin – ebben nem következetes Karinthy. (vö. Karinthy 1916. 45. o.)

[50] A rossz álom c. novellában hasonlóan „éli” át a haláltusát a főhős. Ez Karinthy „harmadik állapot” motívumaként (a halál utáni létezés egyfajta elképzelése), több művében is nyomon követhető, legkiforrottabban a Mennyei Riportban.

[51] A lélekvándorlás Karinthy-féle motívumának (ld. Kötéltánc, Mennyei Riport, Az ezerarcú lélek, A rossz álom, kisebb novellák stb.) lehet egy platonizáló, újplatonikus, gnosztikus, kabbalisztikus, esetleg a mindezt felölelő szabadkőműves háttere, de ugyanúgy lehet a korban divatos keleti filozófiák spontán hatása is (spiritizmus, okkultizmus).

[52] Karinthy 1916. 12. o.

[53] Zarathustra is „nevető” – ő is kineveti a halált, igaz ő az eszkatológikus időn kívüliség saját önteremtő valóságából, az örökvisszatérés gondolatával fölülírva az addig érvényes morális – az emberi lelket gúzsba kötő és félelemben tartó törvényeket. Ezáltal felszabadul, ami a nevetésben, vagyis az élet-igenlésben nyilvánul meg.

[54] I.m. 15. o.

[55] Nem véletlenül említi a spiritiszta társaságokat Karinthy, a tízes, húszas években nagy divatja volt Budapesten az ilyen társaságoknak, ő is kapcsolatba került velük. Erre konkrét dokumentum a (már említett) Pelle János által megjelentetett és feldolgozott Lelkek iránytűje c. spiritiszta feljegyzés, amelynek egyik írója közli: „Nérei hívta fel a figyelmem még évekkel ezelőtt, Karinthy Frigyes 1923-ban megjelent, Kötéltánc című könyvére. Ez a tehetséges, fiatal író akkoriban érdeklődött a spiritizmus iránt. Meghívtuk egy szeánszunkra, szerettük volna megnyerni az ügyünknek. Regényének hőse, Darman Dénes spiritiszta feltaláló, aki újszerű szellemidéző technikát dolgoz ki, s ezzel az egész világot lenyűgözi. Az író kitalált eljárását a pszichoanalízissel, az „új lélektannal” kombinálta, és mi fantáziát láttunk a megvalósításban is. (…) Karinthy a Kötéltánc megjelenése után elfordult a spiritualizmustól, mi több, beállt támadóink közé.” (Pelle 2018. 98-100. o.)

[56] I.m. 18. o.

[57] A regény írása idején még valószínűleg nem született meg a kiáltvány kidolgozott formában, ezt később Karinthy halálának évében (1938) rakta össze Ascher Oszkár. Tudomása szerint Karinthy egész életén keresztül javítgatta, kiegészítgette, talán egy majdani nagy regény részeként elképzelve.(Ld. Telma Titusz kiáltványa bevezető sorait, in: Karinthy 1938. 163. o. és Erdős Iván cikkét: „Legenda az ezerarcú lélekről” Karinthy Frigyes emlékének, in: Ujság, 1939. szeptember 1. péntek)

[58] Vö. Karinthy Barabbás c. novellájával.

[59] I.m. 18-19. o.

[60] Uo.

[61] Scholem I. 1995. 119.o.

[62] Scholem I. 1995. 121. o./23. j.

[63] Vö. Holnap reggel előszava

[64] Karinthy 1916. 27. o.

[65] I.m. 29. o.

[66] Scholem 121. o. 23. j.

[67]Karinthy 1916. 29. o.

[68] I.m. 1916. 33. o.

[69] I.m. 34. o.

[70] Vö. Kiss Endre: Friedrich Nietzsche evilági filozófiája, Gondolat Könyvkiadó Kft., Bp. 2005.

[71] I.m. 35. o. Telma Titusz esztétikája itt látszólag hasonló a Zarathustráéhoz, de attól eltérően morális értékkel telítődik.

[72] Scholem 1995. 119. o.

[73] Karinthy 1916. 36. o.

[74] I.m. 37. o.

[75] I.m. 37-38. o.

x

[76] „…és összetörik kardjaikat kapákká és dárdáikat kaczorokká; nem emel nemzet nemzet ellen kardot, és nem tanulnak többé háborút.”  (Míkha könyve 4:3, IMIT)

[77] Ld. 17. jegyzet

[78] Vö. Telma Titusz kiáltványa (Karinthy 1938.)

[79] Karinthy 1916. 45-46. o.

[80] Vö. Scholem 1995.

[81] Vagyis feltárulhat előtte a teremtés titka.

[82] I.m. 47. o.

[83] A jézusi parúszia parallelizmusaként.