Diner - Dénes József
La Hongrie 1927
2023.02.24.
Diner-Dénes József, szociáldemokrata politikus, művészettörténész, író, újságíró, lapszerkesztő (írói nevei: Csereklye Bálint, Domokos Illés, Impresszionista, Paul Mernie, Idem), Liptószentmiklóson született 1857 jún. 27-én, elhunyt 1937. augusztus 5-én. (80 évesen)Párizsban.
1906 és 1910 között a Munka Szemléje szerkesztője volt, ezután pedig az Irodalmi Szalon című könyvtárat vezette. Munkatársa volt a Szocializmusnak is, illetve a Neues Pester Journalnak. Belépett a szociáldemokrata pártba, s 1918-ban a Károlyi Mihály vezette kormány külügyi államtitkára lett, a kommün alatt pedig Párizsban teljesített szolgálatot.
Később – a diktatúra miatt az USA-ba emigrált, majd Párizsba, ahol a szocialista szellemiségű lap, a Populaire alkalmazta. Léon Blum baráti köréhez tartozott.
1927-ben a frankhamisítási botrány kapcsán írja meg a La Hongrie című művét /melyhez Blum irt előszót/. Célja a nyugati közvélemény felvilágosítása arról, hogy Magyarország az oligarchák országa, idegen test a demokratikus Európa közepén, melynek ebben a formájában el kell tűnnie.
La Hongrie 1927
Dr. Szabó Cipora Jáel fordítása
Léon Blum: - Előszó Diner - Dénes József: La Hongrie (1927) c. művéhez
ELŐSZÓ - Bevezetés az érthetetlen megértésébe
1. fejezet
Nagybirtokok Magyarországon a Habsburgok megjelenéséig
2. fejezet
Kezdődik a tragédia
3. fejezet
Magyarország halott
FEL